Kategória: Blog

Minden ember legmélyebb vágya, hogy tartozzon valahová. A kitaszítottság olyan kimondhatatlan boldogtalanságot jelent, amelyet nem igazán lehet feldolgozni, elfogadni pedig végképp nem. Gondoljunk csak bele: a bűnözőket is azzal bünteti a társadalom, hogy kizárja, kitaszítja, azaz rács mögé dugja, vagy megöli őket.

Lelkünk számára az a legrosszabb, ha kitaszítanak minket abból a közösségből, csoportból, családból, ahova tartozunk, ahova születtünk. Ha megélhetjük az odatartozást, akkor rendben vannak a dolgok, hiszen az emberi lét egyik legfontosabb szükséglete az odatartozás a saját csoportunkhoz. Ezt viszont csak akkor tarthatjuk meg, ha figyelembe vesszük a csoport érdekeit, és nem teszünk ellene. Ebben a folyamatban a lelkiismeretünk segít, amely mindig jelzi, hogy mit tehetünk meg, és mit nem, ha a csoporthoz akarunk tartozni.

Egy gyermek bármit megtesz azért, hogy tartozzon valahová. Egy gyermek számára az életénél is fontosabb, hogy tartozzon valahová, ezért a felszínen, a mindennapokban olyan dolgokat követhet el, vagy olyan viselkedést, tüneteket produkálhat, amelyeken keresztül a csoport – a család – tagja maradhat.

Van úgy, hogy ebből a mély odatartozási vágyból a gyermek az elhunyt szülőjét, vagy testvérét akarja követni a halálba. Természetesen nem tudatosan, de a lelke mélyén olyan, mintha azt mondaná halott szerettének: „Követlek!”.  Ez az őszinte, mély szeretet, amely a gyermekkel ezt kimondatja, sajnos a halálba vezet.

Azoknak a gyermekeknek az életében is megjelenik ez a dinamika, akiknek még élnek a szülei, de a mélyben, az érzések szintjén inkább meghalnának. Egy gyermek nagyon erősen rá van hangolódva a szüleire, és amikor megérzi, hogy az anyja, vagy az apja meg akar halni, magában azt fogadhatja meg: „Inkább én megyek helyetted!”. Ilyenkor súlyos betegséget kaphat, amelybe akár bele is halhat. Az anorexia nervosa tipikus példája ennek, hiszen az evést megtagadó lány a lelke mélyén magára vállalja, hogy majd ő eltűnik a szülő helyett. Ennél a betegségnél általában az apa helyett akarnak meghalni a lányok, szintén abból a mély szeretetből, amelyet a lelkük mélyén táplálnak az édesapjuk iránt. A halálos késztetés a lelkiismeretből fakad.

Azok a gyermekek, akik a szüleik helyett halnak meg, tiszta lelkiismerettel mennek át a túloldalra. Boldogan, ártatlanul távoznak el, hiszen úgy érzik, halálukkal megmenthetik a számukra legfontosabb embert, a szülőt. Ám az, aki helyett meghal a gyermeke, a lehető legnagyobb csapást éli meg… Vajon mit érez az apa, akinek a lánya ezt mondja magában: „Meghalok helyetted, apa!”

Ha gyermeked van, és tudod magadról, hogy nem szeretsz élni, ha unod az életet, a mindennapjaidat, vagy semmi nem lelkesít már, kérlek kezdj el dolgozni magadon, kezdd el gyógyítani a lelkedet, hogy ne a gyermekednek kelljen feláldoznia magát érted! Szeretettel ajánlom ehhez a családállítás módszerét.

Egy férfi és egy nő. Szeretik egymást. Minden reggel ébredés után, amikor egymásra néznek, öröm és szeretet csillog a szemükben. Örülnek, mert szeretik egymást. Így indul egy nap a boldog párkapcsolatban.

Amikor az ember a párjára néz, és teljes szívből örül neki, az a szeretet egyik legőszintébb és legszebb megnyilvánulása. Ha képesek vagyunk maradéktalanul örülni a másiknak, akkor a párkapcsolatunk erős, képes a fejlődésre, és minden esélyünk megvan a közös boldogságra. Hiszen már az boldoggá teszi az embert, ha van egy párja, akivel kölcsönösen örülnek egymásnak, és minden olyasmivel elhalmozzák a másikat, amiről úgy érzik, örömet szerezhetnek vele. Azok a párok, akik örömmel néznek egymásra, folyamatosan kedveskednek egymásnak valamivel, ezáltal pedig egyre gazdagabbá, tartalmasabbá, és közelibbé válik a kapcsolatuk.

A párkapcsolatot sok odafigyeléssel, megértéssel és szeretettel lehet boldoggá tenni. Ebben a folyamatban három nagyon lényeges szó áll rendelkezésünkre, amelyeket érdemes megjegyezni, és tudatosan használni, mert meglétük alapvető fontosságú a párkapcsolatban. Ez a három szó pont olyan egyszerű, mint amennyire nagy jelentőséggel bír.

Az első, amely már az egymás iránt érzett öröm kapcsán felmerülhet bennünk: az „Igen!”. Amikor örülünk a másiknak, akkor igent mondunk rá. Ha teljes mértékben elfogadjuk őt, úgy, ahogy van, akkor igent tudunk mondani rá, igent mondunk a kapcsolatunkra, a helyzetre, amiben vagyunk, és a közös boldogságunkra is. Ha ezt nem tudjuk megtenni, mert nem tudjuk őt teljesen elfogadni, vagy ott motoszkál bennünk egy „de”, vagy a kétség, akkor a párkapcsolatunk nem fog úgy működni, mint ahogyan szeretnénk. Hiszen nem tudjuk teljesen beletenni magunkat, mert fenntartásaink vannak a másikkal és a kapcsolatunkkal szemben. Ilyenkor fordulhat elő, hogy bár szeretjük a másikat, mégsem akarjuk feleségül venni, vagy időről időre arról ábrándozunk, hogy valaki mással próbáljuk meg.

A második szó, amelyet rendkívül fontos megtanulnunk és használnunk a párkapcsolatban, a „Kérlek!”. Előfordul, hogy megbántjuk a másikat, vagy olyat teszünk, ami miatt roszul érzi magát a párunk, esetleg figyelmetlenek vagyunk vele. Ilyenkor a kedvesünk valószínűleg megbántottságot, szomorúságot érez, és lehet, hogy be is zárkózik felénk.  Ekkor kell kimondanunk neki: „Kérlek! Igazán sajnálom! Kérlek!”. A párunk szíve ettől nyílhat meg újra, és ismét működhet köztünk a szeretet.

A harmadik szó a legtöbb kapcsolatban működik, hiszen gyermekkorunktól kezdve használjuk az illem alapvető mondatait és fogásait. Mégis fontos felhívni rá a figyelmet, mert vannak, akik számára nem magától értetődő, vagy egy idő után egyszerűen elfeledkeznek róla. Az egyik legszebb szó, amit mondhatunk a párunknak, a „Köszönöm!”. Megszámlálhatatlanul sok olyan alkalom adódik egy párkapcsolatban, amikor kimondhatjuk a másiknak ezt a sokat jelentő szót, és ezzel nem csak azt fejezzük ki felé, hogy értékeljük azt, amit tesz értünk, de a tisztelet és a szeretet jele is, hogy felé fordulva, a szemébe nézve kimondunk egy „Köszönöm!”-öt.

A nehézségek, válságok, problémák idején is nagyon sokat számít a fenti három szó, hiszen a szeretetet és a megbocsátást táplálják . Ha újra és újra elővesszük őket, mindig a megfelelő pillanatban, nagyban hozzájárulunk ahhoz, hogy a párkapcsolatunk virágzó és boldog legyen, és elsimítsuk a felmerülő gondokat.

– Bert Hellinger nyomán –

Ha arra vágysz, hogy biztonságos párkapcsolatban élhess, ki kell, hogy ábrándítsalak: nem létezik biztonságos kapcsolat. A kapcsolatok eredendően bizonytalanok, hiszen ha biztossá válik – vagy annak érezzük – már nem fog vonzerővel bírni. Az a kapcsolat élvezhető, amelyik bizonytalan, hiszen ha biztossá változtatod, minden elvész belőle, ami örömet okozna benne.

Mivel az ember az elme rabja, egyik úttal sem tud megelégedni: akár biztos, akár bizonytalan egy párkapcsolat, az agyunk miatt egyik eset sem tud nyugalmat hozni, és csak tovább kavargunk, keresgélünk, belső zűrzavarba kerülve. Minden ember olyan kapcsolatra vágyik, amely egyszerre biztonságos és izgalmas – ez azonban nem lehetséges, hiszen egy életteli kapcsolat, amely egy másik, önálló emberrel, egy külön élettel rendelkező személlyel jön létre, valamilyen szinten mindig kiszámíthatatlan marad. A párunk is egy külön világ, egy megismételhetetlen megnyilvánulása az Életnek, ezért nem lehet tudni, mit hoz majd a jövő vele kapcsolatban. Ettől pedig izgalmassá és intenzívvé válik a jelen pillanat.

Amennyire lehetséges, meg kell élned a jelen pillanatot! Gondolj arra, hogy a következőben annyi minden megváltozhat, és ez a jelen pillanat, amelyet most élsz át a pároddal, sosem jön el újra! Vagy ő, vagy te nem leszel már itt, vagy maga a kapcsolat sem létezik már. Bizony minden megtörténhet, a jövőt nem jósolhatod meg, a múlt már lezárult, ezért csak a jelen pillanatban bízhatsz, amely még itt van, és arra vár, hogy megéld!

Egyet tehetsz: fogadd el, hogy ilyen az Élet, és akkor is így működik, ha az emberi elmének ez nagyon nincs ínyére. Ha olyan kapcsolatra vágysz, amely teljesen biztos és kiszámítható, akkor nem érdemes élő emberrel kezdened… Folyamatosan a biztonságot keressük, ám amikor megjelenik, besokallunk tőle és menekülni kezdünk. Ebből a szempontból a házasság is egy olyan intézmény, amely nagy valószínűséggel válik a párok szerelmének sírgödrévé. Amikor házasságot kötsz, a szerelmet akarod konzerválni, bebiztosítani, ám ezzel nagy valószínűséggel meg is ölöd. Nagy odafigyeléssel és tudatossággal kell a házasságot irányítani és ápolni ahhoz, hogy a két fél ne váljon rabbá a kapcsolatban.

A biztonság nem tesz boldoggá. A bizonytalanság pedig félelemmel tölt el, mert úgy érezzük, bármikor elveszíthetjük a párkapcsolatunkat. Ám az egész Élet erről a bizonytalanságról szól, mert sosem tudhatjuk, a következő pillanatban mi fog történni. Attól csodálatos az Élet, hogy semmi sem állandó, minden változik, és mozgásban van. Ebből kiindulva semmit, de semmit nem szabad halogatni, tologatni, így a szerelmet sem! Nem tudhatod, hogy a következő pillanatban itt lesz-e még a kedvesed, ezért ha szeretni akarod őt, akkor MOST kell megtenned! Szeresd már ebben a pillanatban, mert nem lehetsz biztos abban, hogy hetek múlva is ugyanilyen lesz minden, és ő itt lesz veled. Később pedig nagyon bánni fogod, hogy most és itt szerethetted volna, de nem tetted meg. Ha pedig ilyen helyzetbe kerülsz, olyan mély lelkiismeret-furdalásba, önvádba és szomorúságba süllyedhetsz, hogy onnan senki nem tud majd kihúzni.

Az Életet és a párkapcsolatodat nem teheted biztossá, ha erődön felül harcolsz érte, akkor sem. Az Élet megfoghatatlan, törékeny és kiszámíthatatlan. Ezért kell összekapcsolódnod a bátorságoddal, az ősbizalommal, hogy meg tudd élni a jelent, hogy együtt tudj haladni az Élettel. Sose várj a következő pillanatra, napra, vagy hétre, koncentrálj a jelenre, és ha most elérhető számodra a szerelmed, akkor szeresd őt és ne pocsékolj el egyetlen percet sem! A következő pillanat ebből a mostaniból születik majd meg, így ha itt és most a maga teljességében meg tudod élni azt, hogy szereted őt, akkor nagy valószínűséggel a következő pillanatban is veled lesz még. Ha képes vagy őt mindig a jelenben szeretni, és ezzel őt is boldoggá teszed, akkor sokkal kisebb az esély arra, hogy el akar majd hagyni téged. Ellenben, ha folyamatosan tipródsz, aggódsz, és félsz attól, hogy mit hoz a kapcsolat a jövőben, sokkal valószínűbb, hogy elválnak útjaitok. Döntsd el, hogy a félelmeidre hallgatsz, vagy elkezded szeretni őt már ettől a perctől!

Nem is gondolnánk, hogy a legelső szerelem milyen erős befolyással van a későbbi párkapcsolati életünkre. Az első igazi szerelem, továbbá annak vége még hosszú időn át kihatással van arra, hogyan viszonyulunk a másik nemhez, és hogyan viselkedünk a következő párkapcsolatokban. Már a legelső viszonzott szerelemben is megélünk egy bizonyos mintát, amelyet később vagy ismétlünk, vagy szándékosan ki akarunk iktatni életünkből. Főként a bizalom sérülhet, amelyet az első szerelem idején még általában jól tudunk működtetni, de ennek megfelelően hatalmasat csalódhatunk, ha a másik visszaél vele, vagy már nem képes szeretni minket.

Az első szerelemnek véget vető szakítás lefolyása és minősége a következő párkapcsolataink alakulására is nagy hatással van. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már az első kapcsolat is úgy érjen véget, hogy az elhagyott félben se maradjon harag, vagy a megalázottság érzése, hiszen ez nagyon erősen befolyásolja későbbi szerelmi életét. A szakítás akkor is nehéz, ha mi hagyjuk el a másikat, főleg, ha teljesen „összenőttünk” az első párunkkal. Nyilvánvalóan sokkal elviselhetetlenebb az elválás annak a félnek, aki még mindig szerelmes, és általában nagyon hosszú ideig nem is tudja elhinni, hogy tényleg véget ért a kapcsolat, és már nincs szüksége rá a másiknak.

Az első igazi szerelemre akkor is emléksezünk, amikor már évtizedekkel később az X-edik párkapcsolatunkat tapossuk. Ha nem is érezzük úgy, hogy fontos szerepet tölt be az életünkben a legelső párunk, tudat alatt akkor is nagy hatással van ránk és a párkapcsolatainkra. „Az első mindig az első marad” – mondja Bert Hellinger, a családállítás európai atyja is, aki arra kívánja felhívni a figyelmet ezzel, hogy lelkünkben mindig meg kell adni és hagyni a megfelelő helyet és a tiszteletet a legelső igazi párkapcsolatnak (amelyben szexuális életet is éltünk). Ennek hiányában ugyanis nem tudjuk maximális figyelemmel és önátadással működtetni a későbbi párkapcsolatainkat sem.

Az is lehet, hogy az első párunkat keressük sokáig minden további partnerünkben, de akár az ellenkezője is előfordulhat: elkerülünk mindenkit, aki kicsit is emlékeztet az első szerelmünkre, nehogy felszakadjanak a régi sebeink. Ha túl nagy fájdalommal járt a szakítás, akkor páncélt is növeszthetünk, amellyel a további sérülések ellen védekezünk, ám így a szerelmet sem leszünk képesek beengedni az életünkbe. Jóval szerencsésebb a helyzet, ha barátságban maradunk az első szerelmünkkel, de itt is érvényes, hogy a szakítás után egy ideig jó, ha nem találkozunk, hogy elszakadhassanak a szerelmi szálak az elhagyott fél oldalán is.

Sok esetben jó ideig nem tudunk új kapcsolatot létesíteni az első igazi szerelem után, mert a mély érzések nem tudnak működésbe lépni egy új partner felé. Ez a folyamat akár évekig is eltarthat. Megkönnyíti az elengedést, ha a felek megfelelő módon, türelemmel és szeretettel képesek megbeszélni, hogy mi okozta a szakítást, és miért nem működhet tovább a kapcsolat. Már a legelső szakításkor is abból kell kiindulni, hogy a közösen töltött idő tiszteletére – és a bennünk mélyen még biztosan meglévő szeretet miatt – a volt párunk megérdemli, hogy kielégítő és megfelelő válaszokat kapjon arra, miért szakítanak vele. Ha tudja, hogy miért hagyták el, és nem maradnak benne kínzó kérdések, ő is sokkal hamarabb és egészségesebb lelkülettel tud majd egy új kapcsolatba kezdeni.

Nagyon fontos, hogy a kapcsolat lezárásakor őszintén meg tudjuk köszönni a másiknak a vele töltött időt, a szép és kevésbé szép élményeket, és mindent, amit tőle vagy rajta keresztül tanultunk meg. Ugyanilyen lényeges, hogy bocsánatot kérjünk tőle mindazért, amivel fájdalmat okoztunk neki, és hogy képesek legyünk megbocsátani neki, ha megbántott minket valamivel. Ez a szép lezárás forgatókönyve, ami alapfeltétele az elengedésnek, és annak, hogy mindketten gyógyultan, szabadon tudjunk tovább lépni.

Majdnem minden tökéletes volt vele, azt hitted, ő a Nagy Ő az életedben. Hosszú évek teltek el, és még mindig naponta eszedbe jut, mert úgy érzed, nagyon sokat veszítettél a szakítással, mintha a lelkedből téptek volna ki egy darabot. Ha nem tudsz megszabadulni a régi nagy szerelem fájdalmától, ha még mindig fogva tart a múlt és az ő lénye, akkor éppen ideje, hogy tégy valamit ellene!

Ha még mindig szenvedsz a hiányától

Minden szakításkor el kell gyászolni az adott kapcsolatot, mert ez is ugyanúgy veszteség, mint amikor meghal egy szerettünk. Tény, hogy időt kell adnod magadnak ahhoz, hogy ez megtörténjen, és nagyon fontos is, hogy meg tudd élni a gyászt és a fájdalmat – különben csak elnyomod magadban -, de ez nem jelenti azt, hogy normális, ha még évekkel később is szenvedsz a volt szerelmed hiányától. Ismerd fel, ha bálványozod őt, ha csak a jó tulajdonságait látod, és próbáld meg végre minden hibájával együtt nézni az illetőt. Írd le pontokba szedve, mi nem tetszett benne, hogy mit nem szerettél a vele való kapcsolatban. Vedd észre, hogy nem volt tökéletes, és hogy ő is ugyanolyan ember, mint te, vagy bárki más.

Kire emlékeztet?

Talán hallottál már arról, hogy a „nagy szerelmet” akkor éljük át, amikor az ellenkező nemű szülőnkre nagyon emlékeztető karakterű személlyel találkozunk. Akkor is igaz ez, ha az említett szülőnk sok-sok negatívnak számító tulajdonsággal rendelkezett. Vizsgáld meg, hogy nem azért ragaszkodsz-e tudat alatt annyira a volt kedvesedhez, mert túlságosan hasonlított az édesapádhoz vagy az édesanyádhoz? Gyakran azért nem tudunk elengedni valakit, mert rendkívüli módon emlékeztet minket az egyik vagy mindkét szülőnkre, és a szakításban azt a fájdalmat éljük át, mintha az anyánktól vagy apánktól akarnának végleg elszakítani minket. Érdemes kipróbálnod a családállítás módszerét, mert a segítségével rögtön fel tudod ismerni, kit akarsz behelyettesíteni a lelkedben a volt kedveseddel.

Talán áldozat voltál

Jellmezően azok nem tudnak tovább lépni egy szakítás után, akik alávetik magukat a másiknak, és képesek önmagukat háttérbe szorítva saját igényeikről lemondani, hogy a párjuknak jó legyen. Az ilyen kapcsolatokban a nők cselédként viselkednek, a férfiak papucsként, és sajnos nem képesek egyenrangú félként kezelni önmagukat, mert a másikat szinte istenítik. Ebben az esetben nem is csoda, ha szakításra került sor, mert egy egészséges lelkületű ember nem élvezi, ha a párja nem érzi kettőjüket egyenrangúnak, és könnyen új kapcsolat után nézhet. Fel kell ismerned, ha te is feláldoztad magad a régi kapcsolatodban, és tégy meg mindent, hogy a következő pároddal már ne ezt a mintát működtesd! 

Nem ő volt AZ

Nagyon fontos megtanulnod hinned abban, hogy van valaki a világon, aki valóban a Nagy Ő lehet számodra. Hiszen ha ő lett volna az, akkor véget ért volna a kapcsolatotok? Ez így nem logikus és nagyon valószínű, hogy nem így van. Sokan érezzük úgy, hogy az aktuális találkozás a Másik Felünket hozta el az életünkbe, de ez sajnos az esetek többségében hamis érzés (és általában a fent részletezett második pont miatt alakul ki). Meg kell tanulnod visszatérned a jelenbe, és a mostani lehetőségeidre koncentrálni. Ehhez kapcsolódóan van egy nagyon fontos feladatod: mivel valószínűleg rászoktál arra, hogy róla ábrándozz, ezt most tudatosan meg kell szüntetned! Érd tetten magad, amikor éppen róla fantáziálsz, vagy az elvesztésén keseregsz, és azonnal gondolj valami más, lelkesítő dologra! Keress új hobbit, tevékenységet, menj el sportolni, tégy meg mindent, hogy ne gondolj rá. Tarts ki az elhatározásod mellett, mert valószínűleg így is szükséged lesz 2-3 hónapra, hogy el tudd őt felejteni.

 

 

Talán nem is gondolnád, hogy a tartós szexhiánynak is vannak feltűnően érzékelhető, látványos tünetei. A legtöbb orvos rögtön kivizsgálásra küld, ha egyszerre jelentkezik az étvágytalanság, a fejfájás, a furcsa és hosszan tartó izgatottság,  a szűnni nem akaró idegesség, és az alvásproblémák. Pedig ezek a jelek ugyanúgy mutathatják azt is, hogy nem bírod tovább a szexmegvonást, és nagy szükséged volna egy felszabadító hancúrozásra. Főleg,  ha testi nyavalyáid mellé gyakori szexuális ábrándozás is társul.

Mivel az emberben is ott dolgozik a szaporodási ösztön, nem is csoda, ha testünk különböző tünetekkel jelzi, hogy nem pusztán evésre, alvásra és munkára vagyunk teremtve. A testi élvezetek ugyanúgy hozzátartoznak a mindennapokhoz, a szervezetünkben pedig olyan jótékony folyamatokat és reakciókat indít el egy-egy jól megérdemelt szeretkezés, amely minden más életterületünkre pozitív hatással lehet. A szexualitásunk megélése – így a szexmegvonásból eredő tünetek értelmezése is – egyénfüggő, és a fenti tünetek megjelenésekor sokan egyáltalán nem gondolnák, hogy a szexhiány a ludas a dologban. Vannak persze, akik pontosan tudják, hogy egy kiadós szeretkezéstől egyből jobban lesznek, így tudatosan kezelve a problémát tesznek is azért, hogy ne kelljen sokáig nélkülözniük a testi gyönyöröket.

A különös tünetcsoport gyakran akkor üti fel a fejét, amikor egy szakítás után kell nélkülözni a jól megszokott testi élvezeteket. Ha az ember életében hosszabb időn át jelen van a rendszeres szex, sajnos igen nehéz időszakot hozhat egy partnerhiány, amikor hirtelenül nincs kivel szexelni. A fizikai és lelki tünetek egyaránt intenzívek lehetnek, amit úgy élhetünk meg, mintha képtelenek lennénk uralkodni a vágyainkon. A társ távolléte, a külön töltött idő szintén hasonló szenvedést hozhat, bár ez mindenképpen sokkal könnyebben feloldható és kellemesebb esete a szexmegvonásnak.

Ezzel szemben sokak életében ismeretlen a szexhiányból eredő idegesség, feszültség és az egyéb kínzó testi érzetek megléte. Gyakran a szakítás is olyan lelki megterhelést jelen, ami feledteti, pontosabban elnyomja a szexuális vágyból fakadó kellemetlen tüneteket. Van úgy, hogy egy kapcsolat felbomlása után akár egy évig sem gondol az ember a szexre – ezt persze inkább az érzékenyebb, „lelkizős” típusok tapasztalhatják magukon.

A harmadik csoportra jellemző, hogy nem akar és nem is képes szembenézni a tünetekkel, vagy magával a szexhiánnyal, hiába duruzsolják a fülébe barátai vagy barátnői, hogy jó lenne végre szexelnie valakivel. Ők általában nem akarnak tudomást venni erről a témáról, mert alapvetően nehézségekbe ütközik náluk a párkeresés, vagy a rendszeres szex biztosítása. Azonban érdemes figyelembe venni azt is, hogy nem csak a magánéletre, a testi és lelki közérzetre, de a munkahelyi teljesítményekre és az emberi kapcsolatokra is igen negatív hatással lehet, ha nem szexel eleget az ember! Többek között dühkitörések, ingerültség, kötözködési hajlam, kiszámíthatatlanság, és elviselhetetlenség is kialakulhat a szexmegvonás következtében, ezért fontos, hogy idejében felismerjük a problémát.

Érdemes tehát bíznunk testünk jelzéseiben, de nagyon lényeges azt is tudatosan kezelni, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, és mindenkinek mások az igényei a szex terén. Egyesek csak igen rövid ideig bírják élvezetek nélkül, és már néhány nap után erős tünetektől szenvednek, mások több hónapot, vagy éveket is képesek végigvegetálni szexuális élet nélkül. Abban is nagy különbségek észlelhetők, hogy ki hogyan fordítja le a szexmegvonásból eredő tüneteket magának, majd hogyan képes megoldani a problémát, és felszámolni a szexhiányos állapotot. A nők általában nehezebben oldják meg ezt a gondot , hiszen maga a női szexualitás is összetettebb és bonyolultabb kérdés a férfiakénál, és az ő esetükben a hárítás, az önmegtagadás és a félelmek is előjöhetnek a társadalmi korlátok mellett.

Törekednünk kell arra, hogy képesek legyünk helyesen beazonosítani a tüneteinket, és idejében felismerni, ha túl kevés a szex az életünkben, és emiatt kínoznak a kellemetlen érzések. El kell fogadnunk lényünk ösztönös részét, és meg kell barátkoznunk azzal, hogy ezt meg is kell élnünk – bármennyire is a XXI. századi Európában élünk. Legyünk őszinték önmagunkkal, a társunkkal, vagy leendő szexpartnerünkkel, és kezeljük tudatosan, hogy a szexre igenis szükség van! Ne váljunk kielégületlenné, mert a világnak szüksége van a kiegyensúlyozott emberekre.

Ma már sokak számára ismerősen hangzik Gary Chapman szeretetnyelv elmélete. A párterapeuta évtizedekig figyelte a párokat, és rájött, hogy nagyon gyakran azért mennek tönkre a párkapcsolatok, mert a két fél nem érti meg egymást, nem tudja értelmezni és befogadni azt, ahogyan a másik kifejezi felé a szeretetét. Olyan ez, mintha nem beszélnének közös nyelvet, és hiába illenek össze, hiába szeretik egymást úgy, mint régen, a tévesen értelmezett szeretetnyelv miatt rosszul reagálnak a másik közeledésére.

Mindannyian más-más családi és párkapcsolati múlttal rendelkezünk, amelyet tudattalanul is beleviszünk egy új kapcsolatba. Nagyon sok múlik azon a későbbi szeretetnyelvünk kialakulásában, hogy gyermekkorunkban a szüleink hogyan fejezték ki irántunk a szeretetüket. Az az ember, akit gyermekkorában sokat ölelgettek, puszilgattak, simogattak, felnőtt éveiben is egyértelműen igényli majd a sok testi kontaktust párjával. Ezzel szemben az, akit  a szülei nem kényeztettek el érintésekkel, mert inkább az volt a fontos, hogy mit tesznek meg egymásért a családtagok, valószínűleg nem fogja annyira magától értetődőnek és természetesnek érezni, hogy sűrűn odabújjon párjához és lépten-nyomon ölelgesse, holott a másiknak lehet, hogy ez rendkívül fontos volna a gyermekkori berögződések miatt. Ha két egymással párkapcsolatban élő ember teljesen eltérő módon áramoltatja a szeretetét egymás felé, akkor ott bizony gondok adódhatnak, konfliktusok alakulhatnak ki, akkor is, ha szeretik egymást.

Chapman szerint öt alapvető szeretetnyelv létezik, amelyekből több is igaz lehet ránk, de mindenkinél van egy, vagy kettő, amely egyértelműen dominál. Fontos felismernünk, hogy melyik szeretetnyelvet „beszéljük”, és ugyanilyen fontos, hogy párunkét is beazonosítsuk.

A legjobb, ha mind az öt szeretetnyelv megvan egy kapcsolatban, mert mindegyik jelenlétére szükség van egy ideális viszonyban. Emellett egészen biztos, hogy minden ember életében valamelyik hangsúlyosabb a többinél, ezért kell mindkét félnek tisztában lennie saját és a párja szeretetnyelvével. Ismerjétek meg egymást jobban, fedezzétek fel, hogyan tudjátok beszélni egymás szeretetének nyelvét, és új dimenziókat tapasztalhattok meg  a kapcsolatban!

Érintés

Sokak számára az ölelgetés, simogatás, az összebújás, a puszik, és az egyéb testi kedveskedések jelentik azt, hogy a másik szereti. A szex is ide tartozik természetesen, de fontos, hogy nem csak erről szól ez a szeretetnyelv típus. Aki az érintések útján beszéli szeretetnyelvét, akkor érzi, hogy a másik szereti, ha az minél többet megérinti, megcsókolja, simogatja, vagy ölelgeti. Ha ilyen a párunk, fordítsunk kellő energiát arra, hogy hozzáérjünk, átöleljük, vagy megsimogassuk, mert ezt nem tudjuk semmi mással helyettesíteni az életében.

Kedves szavak

A kedves szavak útján szintén érezheti az ember, hogy szereti a másik. Aki ezen a módon éli meg a szeretet kimutatását, az folyamatosan igényli a kedves, támogató, pozitív szavakat és visszajelzéseket. Nem tud létezni anélkül, hogy a párja elmondja neki, hogy szereti, és kívánja, továbbá a bátorító megerősítésekre is nagy szüksége van a másiktól. Az ilyen embert érdemes sokszor dicsérgetni, és szavakkal támogatni, akár azért, mert tett valamit, akár azért, mert csinos, vagy jól áll neki az aznapi ingje. A verbalitás, a szavak, a kommunikáció és az, hogy meghallgassák őt, rendkívül fontosak a kedves szavak szeretetnyelvét beszélő típusnak.

Ajándékozás

Az ajándékozás szintén fontos lehet a gyermekként erre hangolódott személyeknek. Aki a szeretetnyelvek közül ezt beszéli, annak az esik legjobban, ha párja időt és figyelmet fordít arra, hogy őt ilyen-olyan ajándékokkal lepje meg. Általában nem az a lényeges számára, hogy mennyibe került a meglepetés, mert számára az a fontos, hogy a másik szeretetét egy kézzel fogható tárgyban is láthassa, a szeretet szimbólumát tapinthassa meg egy ajándék képében. Amennyiben párunkra ez a szeretetnyelv jellemző, lepjük meg gyakran kisebb-nagyobb tárgyi ajándékokkal, csokoládéval, virággal, ékszerrel, kabalával – bármivel, amit meg tud őrizni, el tud tenni emlékbe, vagy ki tud állítani a polcra.

Minőségi idő

Sokan vannak, akiknek az együtt töltött idő a legfontosabb, annak is az értékesebb, minőségi változata, hiszen akinek az együtt töltött idő a szeretetnyelve, az nem elégszik meg azzal, hogy közös helyiségben tartózkodik a szeretett lénnyel. Nekik az a fontos, hogy az együttlét alkalmával oda tudjanak figyelni egymásra, közösen csinálhassanak valamit, azaz tartalmassá tegyék az együtt töltött időt. Ha úgy látjuk, hogy kedvesünk ebbe a csoportba tartozik, szervezzünk több olyan alkalmat, amikor együtt tevékenykedhetünk valamiben, közösen vacsorázhatunk, sportolhatunk, vagy egyszerűen nyugodt körülmények között beszélgethetünk.

Figyelmesség

A figyelmességek útján nagyon könnyen ki tudjuk fejezni a másik felé, hogy szeretjük. Aki a figyelmességek szeretetnyelvét beszéli, az tettekkel tudja leginkább kifejezni az érzéseit. Szereti könnyebbé tenni a párja életét különböző szolgálatokkal, segítségnyújtással, és olyan figyelmességekkel, amelyekről tudja, hogy a másiknak könnyebbséget jelent, hogy elvégzi őket helyette. A legfontosabb, hogy gondoskodással fordul a másik felé, és azzal a kifejezett szándékkal, hogy segítsen a párjának. Ez a szeretetnyelv azonban nagyon könnyen félreérthető, mert a legtöbb ember természetesnek tartja, hogy a párja segít neki különböző feladatokban, vagy a háztartásban, így nem veszi észre, ha esetleg a másik számára ez nem csupán egy átlagos tett, hanem szeretetének vagy szerelmének egyértelmű bizonyítéka. Ha úgy tapasztaljuk, hogy társunk ezt a szeretetnyelvet beszéli, legyünk azon, hogy minél többet segítsünk neki, akár a bevásárlásban, akár a házimunkában, vagy a gyermeknevelésben, a főzésben, mindig ott, ahol a legnagyobb szükség lenne ránk.

 

 

 

 

 

A lelkesedés azt jelenti, hogy őszinte örömet érzünk az iránt, amit csinálunk, miközben egy számunkra fontos célt követünk, hogy elérhessük azt. Lelkesedés közben bizakodást érzünk, és ezáltal erőhöz jutunk. A lelkesedést a tűzhöz lehet hasonlítani, amely bennünk ég, és táplál minket, hogy elérhessük céljainkat.

Igen nagy különbség van az olyan cselekedet között, melyet lelkesedéssel végzünk, és aközött, amelyet megszokásból, vagy unalommal átitatva kell megtennünk. Ha lelkesen tudjuk céljainkat követni, még a rezgésünk is megváltozik, ennek köszönhetően pedig még több energiával és még nagyobb alkotóerővel tudunk haladni az úton.

Amennyiben képesek vagyunk arra, hogy lelkesedést ébresszünk magunkban, sokkal könnyedebben tudjuk elvégezni munkánkat, és jóval messzebbre juthatunk, mint  annak hiányában. Miközben lelkesedünk valamiért, nem érezzük magunkat egyedül, mert olyan, mintha külső segítséget, fentről érkező támogatást kapnánk ahhoz, hogy véghezvigyük terveinket. A lelkesedést azonban csak önmagunkban találhatjuk meg, belül kell felébresztenünk, mert kívülről nem kaphatjuk meg.

Amint össze tudunk kapcsolódni önmagunkban a lelkesedéssel, annyi erő és kitartás száll meg minket, hogy mások is azonnal észreveszik , és kiemelkedő eredményeket érhetünk el. A stresszben és megfeszített tempóban végzett munkával ellentétben amit lelkesedésből indítunk, mindig harmóniát és folyamatosságot hordoz magában, amelyben fel tudunk oldódni.

Ahhoz, hogy képessé váljunk a lelkesedésre, tisztában kell lennünk azzal, hogy mi válthatja ki belőlünk ezt az állapotot, mi az, ami örömet okoz nekünk. Meg kell figyelnünk, hogy belső lényünk mit üzen számunkra, belső vezérlésünk milyen irányba akar terelni minket. Így tudunk összekapcsolódni mélyebb önmagunkkal, és felismerni, mi tehet lelkessé minket.

Nagyon fontos, hogy nem szabad hagynunk, hogy aggodalmaink és mindennapi nehézségeink befolyásoljanak és félelemmel töltsenek el minket! Ehhez meg kell találnunk belső középpontunkat, és a csendet önmagunkban. Akkor lehetünk igazán lelkesek az életben, ha megtapasztaljuk, hogy szabadok vagyunk. A szabadságot pedig úgy érhetjük el, ha saját életünk irányítójává és alkotójává válunk.

Ameddig életünket külső sikerektől tesszük függővé, akkor annak rabja leszünk, és nem tudunk lelkesedni. Ha csupán a szükségletek kielégítése és a személyiségünk igényei határozzák meg életünket, akkor nem fogjuk megtalálni életünkben a lelkesítő tényezőket. Jellemzően olyan dolgokhoz ragaszkodunk, amelyek már nem lelkesítenek minket, mert meggyőződésünk, hogy nem érdemeljük meg, hogy olyasmivel foglalkozzunk, amiben örömünket leljük és vágyunk rá.

Ahhoz, hogy lelkesedni tudjunk, meg kell találnunk életünkben azokat a tevékenységeket, amelyekkel szívesen foglalkozunk, és tisztában kell lennünk azzal, hogy mi akadályoz bennünket abban, hogy ezeket életünk részévé tegyük! Meg kell határoznunk azokat a lépéseket, amelyek eljuttatnak odáig, hogy megélhessük e tevékenységeket, és gondolkozzunk el azon is, hogy mi az, amit már a mai napon megtehetünk azért, hogy több lelkesedést vigyünk az életünkbe!

A negatív érzelmek közül kiemelkedően erős hatással van életünkre a harag és a megbocsátásra való képtelenség. Amikor másokkal szemben nem tudjuk haragunkat elengedni, képtelenek vagyunk megbocsátani a nekünk ártó embereknek, továbbá minden vétket másokra hárítunk és ítélkezünk a többi ember felett, az bizony egyértelműen mérgező hatással bír életünkben.

Ahhoz, hogy képesek legyünk a megbocsátásra és a harag felszámolására, érdemes rendszeresen edzenünk szellemünket, így tudjuk fejleszteni önmagunkat, s kitörni a régi gondolkodásmódunkból és megszokott reakcióinkból. Ha képessé válunk arra, hogy nyitottan végezzük mások elfogadását és a megbocsátást, akkor saját magunk felé sem fogunk olyan mérhetetlenül nagy elvárásokat támasztani, amelyek csak megkeserítenék életünket. Gyakran nem engedjük meg magunknak, hogy hibázzzunk, tökéletességet várunk el önmagunktól, mert így akarunk megfelelni másoknak, és ezzel igazoljuk saját magunknak, hogy érünk valamit. Ha meg tudjuk tanulni elfogadni azt, hogy úgyis követünk el hibákat és nem lehetünk tökéletesek, akkor a többi emberrel szemben sem kell emberfeletti elvárásokat támasztanunk. Hiszen minél inkább elfogadjuk önmagunkat és tökéletlenségünket, annál kevésbé fogunk elítélni másokat, annál elfogadóbbak leszünk a környezetünkkel is.

A megbocsátás képessége elsősorban saját magunk miatt fontos. Meg kell tanulnunk megbocsátónak lenni önmagunk felé is, mert ezzel nem csupán pozitív képet alakítunk ki önmagunkról, de megszűnik majd bennünk annak a terhe is, hogy mindig maximalisták legyünk cselekedeteinkkel és saját személyünkkel kapcsolatban. Első nekirugaszkodásra az ember sokszor nem is tudja hirtelen, mit kellene megbocsátania. Ilyenkor érdemes felidéznünk a közvetlen, közelebbi környezetünkkel való kapcsolatunkat: gondoljunk  a szüleinkre, a társunkra, a barátainkra, munkatársainkra, a főnökünkre, és máris megkapjuk a választ, hogy hol kell keresnünk magunkban a megbocsátásra váró területeket. Ha elítéljük őket, haragszunk rájuk, idegesít a viselkedésük, vagy rájuk hárítunk minden felelősséget, akkor fel kell ismernünk, hogy ezekben az érzésekben a saját magunk felé érzett kíméletlenségünk, és önmagunk el nem fogadása jelenik meg.

Érdemes megtanulnunk együttérezni a többi emberrel, igyekeznünk kell megérteni őket, majd tudnunk kell elengedni a negatív érzelmeket gerjesztő folyamatokat és indulatokat. Kezdetben nehéz elengedéssel reagálni a minket érzelmileg igénybe vevő történésekre, de mindenképpen érdemes leszoknunk mások kritizálásáról, az ítélkezésről és a harag megtartásáról. Az életünk és az emberi kapcsolataink egyre békésebbé és tisztábbakká válnak, ha rendszeresen gyakoroljuk az elengedést és a megbocsátást.

Az első és leghatékonyabb „gyakorlóterep” ebben a tanulási folyamatban, ha a szüleinkkel való kapcsolatunkat kezdjük el megtisztítani. A megbocsátást tanácsos először a szüleink felé kifejleszteni magunkban, mert így a leghatékonyabb módon kezdhetjük el „érzelmi méregtelenítésünket”. Ehhez először fel kell ismernünk, hogy a szüleinknek nem feladatuk, hogy folyamatosan segítsenek minket és tökéletesek legyenek, inkább azt adományozzák nekünk létezésükkel, hogy lelkileg erősebbekké válhatunk. A szülők „ellensúly” szerepet is betöltenek az ember életében, hiszen az ő tökéletlenségük és hibáik hatására a gyermekük olyan erőket és készségeket fejleszt ki magában, amelyekkel sokkal magasabbra emelkedhet az életben. Ezért nem érdemes harcolni a gyökereink ellen, és haragot táplálni szüleink felé. Mindent, ami tőlük származik – legyen az jó, vagy rossz – a javunkra kell fordítani és táplálékunkká kell tenni, hiszen így teljesedhetünk ki az életben.

Egy párkapcsolat indulhat szépen fokozatosan és nagyon hirtelen is. A kapkodó sietség egyértelműen azoknál a viszonyoknál jellemző, amelyek mély szenvedéllyel, mindent elsöprő vággyal kezdődnek. A résztvevők ilyenkor érzik, hogy annyira egymásba habarodtak, hogy muszáj minél több időt együtt tölteniük. Az óvatosság természetesen itt sem árt, hiszen – ha csak a statisztikákat nézzük – a gyors összeköltözések nagy része ugyanolyan gyors szakítással végződik.

Mindig vannak kivételek, hiszen mindig akadnak olyan párok, akiknél a gyorsaság működik, és semmit sem bánnak meg. Természetesen jó, ha hiszel abban, hogy a ti kapcsolatotok is ilyen, ám mégis fontos, hogy felkészülj arra, mi történik, ha nem a vágyálmaid szerint alakul a valóság. Lássuk, miért nem szabad elkapkodni egy összeköltözést, és miért érdemes az eszedet is használni egy kapcsolat kezdetén.

Az idő bölcsebbé tesz

Akármennyire is sablonos, de „a jó munkához idő kell”, azaz egy kapcsolat felépítése sem megy egyik napról a másikra – még ha azt is érzed, hogy „ezer éve ismeritek egymást”. Új szerelmi kapcsolatodat tanácsos fokozatosan, türelmesen építgetni és táplálni, és nem elavult ostobaság kellő ideig randizni, hogy minél jobban meg tudd ismerni a másikat, és a saját reakcióidat vele szemben.

Ismerd meg őt alaposan

Ideális esetben ez első pár randi után sokan érzik azt, hogy egy életet le tudnának élni a másikkal – valószínűleg ez már a „szerelem első pillantásra” esete. Ám még a legforróbb lángolás és a legerősebb belső bizonyosság érzése közben sem árt néha elővenni egy kicsit az agyunkat, mert az ész a szerelemben is nagyon fontos. Mindenképpen adj időt magadnak randipartnered felfedezéséhez, mielőtt komolyabb terveket szőnél vele kapcsolatban!

A férfiak menekülőre foghatják

Legtöbb esetben a (fiatal) nők jutnak el odáig túl gyorsan, hogy esküvőről és gyerekekről ábrándoznak, miközben kiszemeltjük még azt sem tudja, vigyen-e virágot a randira, vagy várhat még vele. A kapcsolatot a kezdeti fázisban sürgetni, a komolyabb szintre ugrást kierőszakolni, arról túl korán beszélni bizony elhibázott lépés, ami nagy valószínűséggl elijeszti a férfit. Ha nagyon szerelmesnek érzed magad, akkor is türelmesnek kell lenned, és be kell várnod a férfit, hogy az ő tempójában szeressen beléd. Addig azonban vétek rácsimpaszkodnod, és a kapcsolat komolyságát feszegetned!

A kapkodás fájdalmat szülhet

Egy lángoló, friss szerelem kezdetén mindeképpen számolnod kell azzal, hogy még nem ismeritek egymást eléggé, és leginkább a kémia, illetve a gyermekkorodból hozott minták léptek működésbe, ezért lettél olyan gyorsan fülig szerelmes. Nem csak arra kell gondolnod, hogy te mekkorát sérülhetsz egy rövid, ám túl intenzív kapcsolatban, de figyelj a másik érzéseire is, hiszen ha te csalódsz benne, akkor te leszel az, aki összetöri a szívét a szakítással. Adj magadnak időt, figyeld az érzéseidet és gondolj át alaposan minden lépést, hogy önmagadat és őt is megvédhesd a nagyobb fájdalomtól.

Gyorsan megváltozhat a hozzáállásod

Amennyiben túl gyorsan költözöl össze a másikkal, azzal is számolnod kell, hogy nem sokkal később – amikor már tisztán látod bizonyos tulajdonságait – kiábrándulsz belőle. Ha nem adsz elég időt az ismerkedésnek, a bizalom és az intimitás kiépülésének, nagy esély van arra, hogy megváltozik a véleményed a másikról az együttélés időszaka alatt. Rádöbbenhetsz, hogy félreismerted, illetve előzőleg nem láttad olyan jellemhibáit, amelyekkel aztán képtelen vagy kibékülni. Egy gyors összeköltözés után túlságosan sok kompromisszumot kell kötni, túl sokat kell nyelni vagy az egyik, vagy mindkét félnek, ez pedig nagyon sok energiát igényel a felektől, amitől gyorsan kimerülnek. Idő, fokozatosság és sok randizás – erre figyelj, ha ügyesen akarod csinálni!