A hűtlenség jelei

megcsalásAzzal valószínűleg mindenki egyetért, hogy a nők sokkal érzékenyebbek a hűtlenség jeleire, mint a férfiak. Valójában már akkor érzékelik, hogy a párjuk nyitottabbá vált a többi nő felé, amikor abban még a vágy sem alakult ki arra, hogy csalásra adja a fejét. Van, hogy a férfi még nem is tudatosította, hogy ténylegesen érdeklődni kezdett más nők iránt, amikor a felesége már egészen biztos benne, hogy ez így van. Sajnos ilyenkor sok nő rossz taktikát választ: konkrét vagy célozgató kérdéseikkel, megjegyzéseikkel nem hagynak nyugtot a férfinak, vádolni kezdik őt és bűntudatot ébresztenek benne. A férj pedig, aki ekkor még az égvilágon semmit nem követett el, dacossá és sértődötté válhat – teljesen jogosan. Gyakran fajul odáig a dolog, hogy az üldözött férfi – „ha már gyanúsítgat, legalább érezzem jól magam!” felkiáltással – tényleg belesodródik egy külső kapcsolatba, legtöbben évekkel később, mint hogy otthon feleségük elkezdte őket vádolni és sértegetni. Lényeges megjegyezni, hogy ezekben az esetekben pont a nő gyanakvása, és az ebből eredő folytonos civakodás távolítja el a férfit, szakadékot képezve kettőjük között.

Amikor az ember egyenesen rákérdez, hogy megcsalja-e a másik, a partner nagy valószínűséggel biztosítani fogja őt arról, hogy nem lép félre, minden rendben van, továbbá felesleges aggódnia, hiszen semmi oka a féltékenységre. Csak kevés esetben kap őszinte választ a zaklatott kérdező, hiszen általában még azok sem nyílnak meg az első konkrét kérdésre, akik belül tényleg vágynak arra, hogy elmondják partnerüknek az igazságot.

Megcsalás esetén először a pár szexuális életében jelennek meg olyan árulkodó jelek, amelyek gyanakvást szíthatnak. Amikor az egyik félnek hirtelen megváltoznak a szexuális szokásai, vagy rendszeresen visszautasítja a párját, az már félrelépésre figyelmeztethet, ahogyan az addig nem tapasztalt szexuális intenzitás is. Természetesen e tünetek megléte még nem jelenti egyértelműen, hogy hűtlen a párunk, más is állhat a háttérben! A gyanús jeleket soha nem szabad önmagukban vizsgálni, mindig összefüggésében kezdjük el megfigyelni őket! Ha az egyik fél megcsalja a másikat, akkor maga az intimitás is egyre döcögősebben működik a kapcsolatban, így az addig jelen lévő gyengédség, a szeretet kifejezése és a ragaszkodás kinyilvánítása is fokozatosan eltűnik.

A félrelépő partner viselkedése a lelkiismeret furdalás miatt is megváltozhat. Sokkal kedvesebb, türelmesebb, megértőbb és nagylelkűbb lehet párjával, hiszen folyamatosan mardossa a bűntudat belülről. Ilyenkor nem ritka, hogy régi kedvesét ajándékokkal, virággal halmozza el, és sokkal romantikusabbá válik, mint korábban volt. Tulajdonképpen ez az irány javíthatna is az eredeti kapcsolaton – ismét közelebb hozhatná egymáshoz az eltávolodott feleket –, ha közben a megcsaló nem szenvedne attól, hogy valaki mást is szeret, vagy kíván, miközben a párhuzamos kapcsolat miatt már nem tudja úgy átadni magát lelkileg az eredeti párjának.

Arra is érdemes felfigyelni, ha ennek az ellenkezője történik, és a párunk agresszívvé, türelmetlenné és hibáztatóvá válik. Teszi ezt azért, hogy a hűtlenség miatt jelentkező feszültséget és bűntudatot vádaskodással és veszekedéssel csillapítsa, hiszen ezzel önmaga előtt is bizonyíthatja, hogy már nem is boldog a másikkal. Ha párunk egyre többet veszekszik velünk és hibáztat minket, miközben kerüli az intim helyzeteket, az érintést, és a közös programokat, akkor bizony előfordulhat, hogy már van valaki más az életében.

Amit nem hagyhatunk ki a felsorolásból, az a mobiltelefon, tekintve, hogy manapság mindenki ezen az eszközön éli a fél életét. Figyeljük meg, párunk hogyan bánik a telefonjával, hiszen megcsalás esetén igen nagy eséllyel fogja rejtegetni előlünk. Az is nagyon gyanús, ha gyorsan kitöröl róla dolgokat, mielőtt nekünk megmutatná a készüléket, vagy ha őrült módjára kapja ki kezünkből, amikor mi éppen megnéznénk rajta valamit. Bár sokan ellenzik, hogy az ember kutakodjon párja telefonjában, ám a kínzó kétségek és az álmatlan éjszakák helyett mégis csak jobb, ha véget tudunk vetni a gyanakvásnak és pontot teszünk az ügy végére – akár így, akár úgy… Ha párunk viselkedése egyértelműen megváltozott az utóbbi időben, és ösztönösen érezzük, hogy valami nagy gond van, akkor talán nem felróható, ha belenézünk a telefonjába. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs rejtegetnivalója, akkor miért védi vad anyaoroszlánként a mobilját?

Még egy fontos tanács: ha kiderült, hogy párunk félrelép, nem szabad elveszítenünk a fejünket. Az első sokkos, indulattal teli időszak után ajánlatos önmagunkat is nagyító alá venni: vajon mi mit rontottunk el a kapcsolatban? Emlékeztessük magunkat arra, hogy egy megcsalás hátterében mindig ott áll a pár mindkét tagja, és olyan eset nem létezik, ahol csak a hűtlen fél tehet arról, hogy félrelépett!