Mit tegyünk, ha szerelmi háromszögben élünk?

megcsalásMikor alakulnak ki szerelmi háromszögek? Például akkor, amikor egy nő vagy férfi szülőként viselkedik a párjával szemben, aki ezután érthető módon akaratlanul is szükségét érzi annak, hogy egyenrangú társat keressen magának egy harmadik fél személyében. Akkor is rés alakul ki a kapcsolaton, ha – bár kívülről minden rendezettnek és harmonikusnak tűnik – a nő vagy a férfi tudat alatt szenved a saját édesanyja hiányától, akit végül egy külső kapcsolatban talál meg. Az a nő, aki szerelmi háromszögbe bonyolódik, legtöbbször még az „apja lánya”, aki úgy tud kilépni ebből a dinamikából, ha lelkileg közeledni kezd az édesanyjához, és el tud szakadni az apa „bűvköréből”.

Bár itt-ott láthatunk próbálkozásokat a nyitott házasságra és a modern szemléletű párkapcsolatokra – melyben a felek elfogadni igyekeznek párjuk félrelépését -, mégis az általános nézet még mindig az, hogy a házasságon kívüli kapcsolat bűnös és rossz dolog. Hűtlenség esetén a közvetlen környezet legtöbbször ártatlannak ítéli a megcsalt felet, aki sok esetben úgy viselkedik, mintha minden joga megvolna ahhoz, hogy örökre birtokolja a másikat. Lássuk be, ez az igény jogtalan, és a félrelépő felet sokszor menekülésre készteti.

Bár rettentően tud fájni, amikor az ember ráeszmél, hogy párja megcsalja, mégis a vádló magatartás helyett érdemesebb szeretettel fordulni a „bűnös” felé, majd arra törekedni, hogy a pár közösen felkutassa a hűtlenség okát, és leleplezzen minden kiváltó okot. Már ha van még annyi erő és szeretet a kapcsolatban, hogy a megcsalt fél is folytatni akarja azt.

Párunkat nem láncolhatjuk magunkhoz azzal a jelmondattal: „Senki más nem lehet fontos neked rajtam kívül.” Fájó, és nehéz gondolat, de párunk is és mi is bármikor találkozhatunk olyan emberrel, aki fontos lesz számunkra. Ezt pedig kölcsönösen tisztelnünk kell, hiszen (házas)társunk nem a tulajdonunk. Jó megoldásra csak akkor juthatunk, ha a szeretetből indulunk ki, és elfogadjuk, hogy a harmadik fél felbukkanása is lehet pozitív hatással a kapcsolatunkra.

Ahhoz, hogy azonnal felismerd, miért csal meg a párod, vagy Te magad miért tudtál külső kapcsolatot kezdeni valaki mással, a csoportos vagy egyéni családállítás már az első foglalkozás alatt egyértelmű választ adhat.