Szerelmi kötés – igen, létezik!

szerelmi kötésEgy olyan témáról szeretnék írni most, amelyet a legtöbb ember első pillantásra elutasít. Korábban én magam sem foglalkoztam ezzel a témával, mert úgy voltam vele, hogy csak kivételes esetekben (értsd: kivételes tehetséggel és ki tudja még mivel rendelkező embereknél és természetesen más korokban, természeti népeknél) működik a fekete mágia. De a legfőbb ok, amiért nem érdekelt, az az volt, hogy a saját életemben nem bukkant fel. Egy ideig.

Amikor azonban kényszerűen találkoznom kellett vele, és a saját életemre fejtett ki elmondhatatlanul fájdalmas, mindent felforgató hatást, akkor elkezdtem ismerkedni a dologgal… Konkrétan a szerelmi kötés jelenségével. Akár hiszel  a szerelmi mágiában, akár szemfényvesztésnek gondolod, mégis egy létező dolog, amely igen veszélyes. Fontos tudnod, hogy milyen hatásai vannak, annak érdekében, hogy idejében felismerd, ha Te vagy párod áldozatául esnétek ennek a szörnyűségnek.

A gondolat – energia. Ezért van az, hogy a gondolatainkkal nagyon erőteljesen befolyásolhatjuk a külső eseményeket. Akár mi gondolunk magunkról valamit, akár mások rólunk. A mai korban a legtöbb ember a mágiát a negatív hatású varázslattal azonosítja, pedig a mágia önmagában sosem fehér, vagy fekete, mindig az azt használó személy teszi pozitív vagy negatív hatásúvá. „A mágia a képzelet önmagát megvalósító ereje”, és minden típusa azon alapszik, hogy az azt használó tudatosan irányítja gondolatait abból a célból, hogy megváltoztassa a már létező energiákat.

A szerelmi kötés a fehér (tehát pozitív hatású) mágia része is lehet, mégpedig akkor, amikor két szerelmes saját akaratából, önszántából dönt úgy, hogy spirituális megerősítés útján is összeköti az életét, vagy erősíti  kihunyóban lévő szerelmüket. Az a szerelmi kötés viszont, amelyet a másik személy akaratán és tudtán kívül alkalmaznak, egyértelműen a fekete mágia csoportjába sorolható, és igen-igen káros.

A fekete mágiába tartozó szerelmi kötéssel valóban magához láncolhat az ember egy másik személyt, akár a családjától, vagy éppen meglévő párjától is elszakíthatja a kiszemeltet. Nem kétséges, hogy ezzel hatalmas fájdalmat okoz a mágiát alkalmazó egyszerre több embernek is. Az ilyen szerelmi kötésekkel az ember a Természetet próbálja megerőszakolni, hiszen képtelen elfogadni, hogy az a személy, akire vágyik, nem lehet az övé (mert pl. mással akar élni, családja van, vagy egyszerűen nem vonzódik a mágiát alkalmazóhoz). Mivel túl sok olyan „szakértővel” találkozhatunk, akik jó pénzért hajlandóak szerelmi kötést csinálni az azt kérőnek, nagyon fontos tudnunk arról, hogy milyen tünetekkel jár, ha valakire szerelmi kötést tettek.

Mindenképpen fogj gyanút, ha a következőket tapasztalod magadon:

– mintha kifordulnál önmagadból, megváltozik a viselkedésed, mintha „agymosáson” estél volna át

– nem tudod megmagyarázni, miért (és a környezeted sem érti), de erősen vonzódni kezdesz valakihez, aki egészen addig hidegen hagyott (vagy utáltad), és csak rá tudsz gondolni, keresed a társaságát

– rosszul alszol, hangulatváltozásoktól szenvedsz, nyugtalan és feszült vagy

– az addigi pároddal ellenségessé válsz, egy idő után semmit nem fogadsz el tőle, elzárkózol előle, és rendszeresen azért veszekszel vele, hogy ő miért akar téged korlátozni, és hogy miért nem barátkozhatsz azzal a személlyel, akihez az utóbbi időben annyira vonzódsz

– nem igényled a társaságot, a barátokat

– korábbi életed megszokott dolgai már nem érdekelnek, nem tudsz koncentrálni a feladataidra

– felrúghatod addigi párkapcsolatodat, családi életedet azért, hogy együtt lehess azzal, akihez újabban vonzódsz, pedig ha valaki megkérdezi, szerelmes vagy-e, nem tudsz „igen”-nel felelni, csak azt hajtogatod, hogy olyan jó hozzád, annyira hiányzik, és olyan jó vele…

– különösen gyanús és veszélyes, ha az a személy, aki körül a gondolataid forognak, rendszeresen enni- és innivalót ad/visz neked, vagy elkérte valamilyen ruhadarabodat, tárgyadat és Te neki is adtad

Ha a fenti jelenségek közül több is felbukkant az életedben, mindenképpen menj el valakihez, aki meg tudja válaszolni, hogy van-e rajtad szerelmi kötés és meg is tudja szüntetni! Ennek elmulasztása esetén egészen rosszra fordulhatnak a dolgok, és egy idő után eljuthatsz abba az állapotba, hogy egyáltalán nem leszel ura az életednek, az érzéseidnek, és egyre többször gondolsz az öngyilkosságra… Kérlek, vedd komolyan, a tapasztalatok sokszorosan alátámasztják, hogy létező jelenségről van szó.

Az pedig soha, véletlenül se jusson eszedbe, hogy máson szerelmi kötést alkalmazz, mert ezzel nemcsak mérhetetlenül sok fájdalmat okozol, de egészen biztos, hogy vissza is száll majd rád.

Köszönöm, hogy elgondolkodsz a fenti sorokon.

Iratkozz fel az ingyenes „Hogyan legyek boldog és sikeres?” mini tanfolyamra, és 5 héten keresztül kapod majd azokat a hasznosabbnál hasznosabb leírásokat és tanácsokat, melyekkel az egész életed – beleértve a párkapcsolatod is – pozitív irányba változhat! Kattints ide és máris küldöm Neked a tanfolyamot: https://aranykek.hu/ingyenes-tanfolyam/
A következő cikkek lehetnek még érdekesek számodra a témában: