Felnőttél, mégis gyerek vagy?

felnőtté válásA felnőtt emberek nagy százaléka küzd az érzéssel: „felnőttként is gyereknek tartanak a szüleim”. A jelenség mögött több ok is húzódhat. Az egyik, amikor a szülők – mintha csak nem vennék észre az idő múlását – kicsiként kezelik felnőtt korú gyermeküket, akár úgy, mintha az illető még velük együtt élne. Az utód azonban saját magát felnőttnek tartja és nyilvánvalóan arra vágyik, hogy ő maga dönthesse el, mit, mikor és miért tesz. Ebben az esetben a magát már „nagynak” érző gyerek azt szeretné, ha szülei úgy tudnának figyelni rá, hogy közben nem szólnak bele az életébe.

A másik gyakran előforduló helyzet, amikor a felnőtt korú gyerek nem érzi, hogy szülei figyelnének rá, és emiatt érzi kellemetlenül magát. Hiába nőtt fel, továbbra is többre vágyik szüleitől, többre, mint amennyit kap tőlük. Úgy érzi, nem fontos szülei számára és ettől szenved, továbbá felmerülhet benne, hogy soha nem is volt fontos a számukra. Ez a jelenség azokban a családokban fordul elő, ahol az anya főként önmagával van elfoglalva, az apa pedig inkább zárkózott típus, aki szintén nem vesz részt intenzíven a gyereknevelésben. A gyermek pedig felnőttként is éppoly elhagyatottnak érzi magát, mint kicsi korában.

Bár e két eset lényegesen különbözőnek tűnik, a végeredmény az utód szempontjából azonos: a felnőtté vált gyermek bármennyire is szeretné, nem tud egyenrangú, mégis természetesen szeretetteljes kapcsolatot kialakítani szüleivel. A megoldás a következő: el kell vágni a szülőkhöz kötő köldökzsinórt, le kell válni a szülőkről. Aki még nem tudta ezt megtenni, az folyamatosan vágyja a szülői elismerést, a dicséretet, és belső hozzáállását is a szülők véleményére való igény határozza meg.

Honnan ismerjük fel, hogy már elvágtuk a szülőkhöz kötő köldökzsinórt? Amikor biztosan tudjuk, hogy nem rajtunk múlik, hogy érzik magukat a szüleink, és nem vagyunk ráutalva az ő jóakaratukra. Ha rossz érzés, nyugtalanság nélkül meg tudjuk élni, hogy szüleink bizonyos dolgokat teljesen másként látnak, mint mi, vagy ha el tudjuk fogadni, hogy olykor szükségszerű a konfliktus közöttünk, amikor akár a beszélő viszony is megszakadhat. Nyugodt szívvel elhatárolódhatunk tőlük, és hatékonyan tudunk elismerést szerezni az életünkben.

Vannak olyan emberek, aki nem érzik a leválás fontosságát, és felnőttként is nagyon ragaszkodó, szoros kapcsolatot tartanak fent velük, mert megragadtak a gyermekkorukban. Ők azok, akik még 40-50 évesen is együtt élnek a még életben maradt szülővel, s nem alapítanak családot, vagy minden egyes nap munka után meglátogatják szüleiket, miközben azok nem szorulnak segítségre. Ezek az emberek általában félnek minden újtól, és akkor érzik magukat biztonságban, ha a megszokott dolgok és emberek veszik őket körül. Ők lényegében nem akarnak felnőni, csakhogy így saját magukat vágják el az élet teljességének megtapasztalásától.

Ahhoz, hogy le tudjuk zárni a gyermekkorunkat és igazán fel tudjunk nőni, ki kell jelölnünk a szülőkkel szembeni határainkat, és egy teljesen új módon, felnőtt tudatossággal kell kezelnünk a velük való kapcsolatunkat.

Ez azonban akár egy egész életen át eltarthat.