Nem tudsz közel engedni magadhoz senkit?

Nem tudsz közel engedni magadhoz senkit?Nem tudsz közel engedni magadhoz senkit?

Nem tudsz közel engedni magadhoz senkit? – Tapasztaltad-e már, hogy amikor közeledni próbálsz valakihez egy kapcsolatban, egy idő után megtorpansz, és nem vagy képes teljes értékű félként részt venni a folyamatban? Újra és újra szeretnél közel kerülni a párodhoz, de rövid idő után visszafordulsz, bezárulsz, és ismét eltávolodsz tőle? Egy helyben toporogsz, mert nem tudsz előrébb jutni az önátadásban, nem nyitod meg magad igazán a másiknak, de nem tudsz ezzel mit kezdeni?

Ha úgy érzed, jelen vannak életedben a fenti tünetek, és nem tudsz közel engedni magadhoz senkit, érdemes végig gondolnod, nem történt-e életed első 3-4 évében olyan esemény vagy törés, amelyben az Édesanyáddal való kapcsolatod volt érintve. Volt-e ebben az első időszakban olyan rossz élményed, amikor el voltál szakítva az Édesanyádtól, vagy nem tudtad szereteted kifejezésre juttattni felé? Őrzöl-e fájdalmas emléket szívedben arról, hogy valamikor kora gyermekkorodban Édesanyád nem volt elérhető számodra, emiatt borzasztóan hiányzott, de el voltál választva tőle? Voltál-e kétségbeesett, dühös és rettentő szomorú a hiánya, távolléte miatt?

Ha mindezek ismerősen csengenek, illetve átéltél ilyesmit, nagy valószínűséggel Te is a „megszakított közeledés” állapotába kerültél az Édesanyáddal való viszonyodban. Ennek következménye lehet, hogy nem tudod, nem mered igazán közel engedni magadhoz azokat, akikkel összekötnéd az életed, és amikor ő szeretné komolyabbra fordítani a kapcsolatot Veled, Te meghátrálsz. Hogy miért? Mert ilyenkor tudat alatt felrémlik benned az a kora gyermekkori trauma és emlék, hogy Édesanyád magadra hagyott. Ezt minden gyermek szinte elviselhetetlen fájdalomként éli meg.

Így azok a felnőttek, akik csecsemőként vagy kisgyermekként meg kellett hogy tapasztalják a megszakított közeledést, az Édesanyjuktól való elválást, későbbi életükben minden olyan szeretetteljes helyzetben, ahol át kellene adniuk magukat egy intim kapcsolódásnak, automatikusan visszafordulnak, bezárulnak. Hiszen lelkük még emlékezik a rettentő egyedüllétre és fájdalomra. A gyermek ilyenkor inkább páncélt von maga köré még az édesanyjával szemben is, így védekezve az ellen, hogy újra megtörténjen egy hasonlóan borzalmas élmény. A párkapcsolat viszont bizalmat, közelséget, önátadást kíván. Csupa olyan dolgot, amely azonnal emlékezteti a tudatalattit a korai megszakított közeledésre és az átélt fájdalomra.

Mit tegyél, ha nem tudsz közel engedni magadhoz senkit? 

Hogy mit lehet tenni? Akinek még él az édesanyja, és elég bátornak érzi magát, újra közeledhet hozzá. Fejét az ölébe hajtva (valószínűleg csak kevesen képesek ezt felnőttként megtenni sajnos), vissza kell helyezkednie abba a lelki állapotba, amikor még csecsemőként bújt oda édesanyjához. Így kell maradni addig, míg el nem kezdődik valami, egy folyamat anya és felnőtt gyermeke között, ami nagyon hasonlít a kezdeti, ősbizalmon alapuló, tiszta kapcsolódásra – még a megszakított közeledés előtti állapotra.

Aki ezt nem képes megtenni, vagy már nincs rá lehetősége, annak a családállítás hozhat megoldást, feloldást, gyógyulást, felszabadulást.