Az abortuszról

Van úgy, hogy abortuszra kerül sor… Van úgy az életben, hogy a szülők (vagy éppen csak az egyik szülő) úgy döntenek, hogy ők lesznek gyermekük “sorsa” és elvetetik magzatukat. Hiszen az esetek többségében nem a sors dönt, hanem maga az ember. A gyermek számára a szülők testesítik meg a sorsot, ám sokkal nagyobb baj, ha maguk a szülők is így vélekednek. Sok nőtől lehet hallani: “Ez a gyermek azért választott engem anyjának, mert át akarta élni az abortusz tapasztalatát, hiszen pontosan tudta, hogy ez történik majd vele… ” Ebben az esetben az anya sajnos áthárítja saját felelősségét az elvetetett gyermekre. “Hiszen a sors akarta így.”

Csakhogy az édesanya ettől még lélekben nem nyugszik meg, akkor is, ha a felszínen úgy tűnik, semmit nem érez a történtekkel kapcsolatban.

A szülők hiába ragasztanak értelmükkel egy mindent megmagyarázó címkét gyermekük elvetetésének tényére, lelkükben egy továbbra is vérző sebet hordoznak, s bizony a meg nem született gyermek tovább él lelkük egy sötét és mély kamrájában… Egy kirekesztett gyermek, aki saját lényük egy eltaszított, megölt része.

És nemcsak az anya számára él tovább. Az édesapa lelkében is ott él – akkor is, ha az apa nem is tud(ott) az abortuszról.

 Vajon van joguk a szülőknek elvetetni gyermeküket? Az emberiség létét végigkísérő kérdésre számtalan választ lehetne adni, mely ilyen-olyan szemszögből vizsgálja e témát. Az emberi lélek számára követendő és helyes választ a lelkünk mélyének vizsgálatával foglalkozó rendszerszemléletű terápia adja, a családfelállítás módszere.

Igen, a szülőknek joguk van elvetetni gyermeküket!

Az anya és az apa közös, együttes ereje növekszik gyermekükben, és eldönthetik, hogy engedik-e ezt az erőt kibontakozni és teljessé válni, vagy inkább kioltják azt. Hiszen ők szabadították fel.

 Ám a problémák ott indulnak el, hogy a szülők nem tudják, hogy e joguk gyakorlásának milyen következményei vannak belső világukra nézve. Okokból mindig éppen elegendőt lehet találni arra, hogy miért is kell az abortuszt választaniuk. Számtalan ok, amelyet bárki végiggondolhat.

 De vajon milyen árat kell fizetnie egy szülőnek az abortuszért? Milyen árat, amelyről fogalma sincs?

Ugyan megtagadta egy gyermek kihordását, ám a gyermek tovább él benne…

Hogyan érezheti magát ez  a gyermek, akit megöltél és hogyan érezheti magát a lelked, amely otthona egy megölt gyermeknek, aki nem kap figyelmet, szeretetet és megerősítést? Hol van ez a gyermek a lelkedben, Te aki Édesanya vagy Édesapa vagy? (lettél volna…)

szomorúság, amely a szülő lelkének mélyén keletkezik, három ember szomorúsága: legnagyobb része az anyáé – hiszen övé a döntés legnagyobb része -, de az apa szomorúsága is ott él és természetesen a gyermeké is.

Ha erre azt válaszolod: ” Ez így nem igaz, mert a férjem/barátom sokkal jobban akarta az abortuszt, mint én!”, vagy “A szüleim kényszerítettek rá!”, csak gondolj bele: a világon SENKINEK nem áll hatalmában az abortusz döntésére kényszeríteni egy olyan nőt, aki akarja azt a gyermeket! Mindig az anya hozza meg a végső döntést, azért az ő szomorúsága és bűntudata nagyobb, mint az apáé.

 Vajon mit okoz ez a lélekszintű szomorúság, amelyet a meg nem született gyermeked elutasítása táplál?

Nagyon gyakran megfigyelhetjük, hogy a szülők követni akarják őt akár a halálba is: súlyos betegségek, balesetek következhetnek be az életükben, de az is lehet, hogy nagyon mély depresszió, céltalanság vagy egyenesen halálvágy alakul ki az anyában vagy az apában. Úgy is bűnhődhetnek, hogy később nem engedélyezik maguknak a boldog életet, nem találnak maguknak társat, vagy véget vetnek a későbbi párkapcsolatnak – ki tudja, miért… Az abortuszt “átélő” párkapcsolatok nagy részének nem sokkal a történtek után vége szakad, hiszen olyan, mintha ezt mondaná egymásnak a két fél: “megtagadtam az elfogadását annak, ami te vagy, nem kell, amit adni tudsz nekem”.

 

Mi a megoldás? Az elvetetett gyermeknek a szülők látómezejébe kell kerülnie, meg kell őt látniuk és be kell őt fogadniuk a szívükbe. Szeretettel ki kell neki mondaniuk: “Kedves gyermekem!”, majd az ennek hatására felébredő fájdalmat át kell élniük… Ezzel megadják gyermeküknek a tiszteletet és a figyelmet, s ismét szabadon áramolhat a szeretet az anya és a gyermek, valamint az apa és a gyermek között. A meg nem született gyermeket a szeretet és a fájdalom kibékíti a sorsával.

A gyermekre való emlékezés, létezése tényének mindennapokba való befogadása mindenkinek jó megoldást jelentene. Nagyon szépen gyógyít egy irányított utazás a lélek mélyére, ahol találkozhatunk az elvetetett gyermekünkkel.