Kategória: Olvass, hogy értsd az Életet

Egy szerelmi kapcsolat elején a felek mindennél jobban igénylik egymás közelségét, s annyi időt töltenének kedvesükkel, amennyit csak lehet. A heves lángolás elmúltával – mikor a kapcsolat egy következő szintre emelkedik – mindketten kicsit tisztábban látnak, a rózsaszín felhő kezd szertefoszlani, s a szerelmesek képesek újra részt venni a mindennapokban, kissé eltávolodva egymástól. Ez a folyamat teljesen természetes, hiszen a kezdeti intenzív állapot hosszú távon tarthatatlan. Bár minden ember arra vágyik, hogy szeressék, és vágyjanak rá, ám az is épp ilyen fontos, hogy a másik, akitől ezt megkapjuk, úgy adja ezt át nekünk, ami számunkra a legjobb. Nem ritka, hogy a pár egyik tagja túlzottan birtokolni akarja a másikat, aki emiatt fojtogatónak éli meg szerelmüket.

Eleinte még nem is feltűnő, hogy az egyik fél túlságosan rá akar telepedni párjára, hiszen a napi több telefonhívás, a gyakori szerelmes sms-ek, vagy a különböző figyelmességek igazán jól tudnak esni az embernek. Általában nem is ezek válnak zavaróvá, sokkal inkább az, amikor a kedvesed baráti kapcsolataidat is korlátozza, vagy rendszeresen megnézi az e-mailjeidet, és a telefonodat, és minden mást, ami a privát szférádat alkotja. Ekkor már kifejezetten fojtogató lehet párod szerelme, ami ellen idejében tenned kell, ha nem akarsz a tulajdonává válni.

Minden kapcsolat egyedi és csak ideig-óráig alkalmazhatók rá sablonos megoldások – éppen ezért nem is lehet általánosítani, hogy miért alakul ki egyesekben az igény a szeretett személy birtoklására. A bizalom hiánya a legtöbb esetben fennáll, és a birtokló fél általában nem tudja egyenrangú társként kezelni párját. Lehetséges, hogy korábban már nagyot csalódott valamelyik párkapcsolatában, de önértékelési problémák, és önutálat is állhat a háttérben. A saját magával kapcsolatos konfliktusait azzal igyekszik kompenzálni, hogy uralkodni akar társa felett. Az erre hajlamos ember nem képes saját magát szeretni és becsülni, így azt sem tudja elhinni, hogy a párja önmagáért szereti, így más módon akarja magához láncolni a másikat. A partneren való uralkodás azonban mindig rosszul sül el, hiszen előbb-utóbb minden egészséges lelkületű ember elmenekül egy ilyen párkapcsolatból.

Van néhány egyértelmű jele annak, ha párod túlságosan rád telepszik, és már eljutott odáig, hogy uralkodni akar feletted. A legszembetűnőbb ilyen viselkedés, ha gyakran hívogat napközben – hiszen mindig tudni akarja, hol vagy -, és amikor nem veszed fel, akkor barátnőiden, vagy családtagjaidon keres téged. Ezenkívül minden üzenetedet, e-mailedet leellenőrzi, megnyitja a Facebook fiókodat, és csekkolja a híváslistádat. Amikor egyedül szeretnél lenni, vagy a barátnőiddel mozdulnál ki, kiakad, és nem tudja elviselni, ha nem vele akarod tölteni az idődet. Anyagilag függővé tehet, hogy még inkább magához láncoljon, de más módon is elérheti, hogy függjél tőle – a lehetőségek száma végtelen. A barátaidtól mindenáron el akar távolítani – főleg az ellenkező neműektől -, és mindent meg is tesz azért, hogy ez valahogyan sikerüljön neki.

Ha úgy látod, hogy a kapcsolatod ebbe az irányba tart, mert a párodnak hasonló problémái vannak, nagyon fontos minél hamarabb szembenézned velük! Már a kapcsolat elején érdemes tisztáznod vele, hogy mi az, amiből nem engedsz, ami fontos számodra. Birtokló viselkedésére fel kell hívnod a figyelmét, és bátorítsd arra, hogy ásson le a problémái mélyére, derítsen fényt arra, miért akar birtokolni téged. Ezzel párhuzamosan erősítsd önbizalmát, valamint a beléd vetett bizalmát, és éreztesd vele, hogy mennyire szereted, hiszen fontos számára, hogy érezze, saját magáért vagy vele! Ha ezek sem használnak, és nem változik a helyzet, akkor mindenképpen el kell gondolkodnod azon, érdemes-e áldozatként élned egy kapcsolatban.

A legtöbben úgy éljük meg a szerelmet, mintha egy megismételhetetlen, varázslatos állapotról lenne szó, amely senki mással nem fordulhat elő. Kizártnak tartjuk, hogy más is átélje azt a csodát, azt az intenzitást, amelyben éppen benne vagyunk, és nem vesszük észre, hogy szerelmünk alakulása attól függ, hogy mi hogyan viszonyulunk az intimitáshoz és a szeretethez. Minden szerelmi kapcsolat sok energiabefektetést igényel, nem is beszélve arról, hogy régi érzelmi sérüléseink, korábbi negatív tapasztalataink miatt könnyen gátakat szabunk az új kapcsolat létrejöttének akkor is, ha egyébként minden szépen alakul benne.

Minden szerelem kezdetén átéljük a pszichotikus tagadás állapotát, ami azt jelenti, hogy csak a jó oldalunkat és azokat a tulajdonságainkat mutatjuk meg a másiknak, amelyeket úgy érezzük, hogy szeretni fog bennünk. Később, ahogyan telik az idő, felfedjük nehezebben elviselhető részünket is, és általában ez az a pont, amikor el is dől, vajon összeillünk-e, és továbbra is vonzódunk-e a másikhoz. Ahhoz, hogy a szerelem állapotát meg tudjuk őrizni, és kapcsolatunk kiegyensúlyozottan működjön, a következő dolgokra kell odafigyelnünk:

1. Figyeljünk az adok-kapok egyensúlyára

Oda kell figyelnünk a párunkra, akár jól van, akár szörnyen érzi magát. A kapcsolat vérkeringését az adja, ha el tudom fogadni, amit tőle kapok, miközben mindig egy picivel többet tudok visszaadni, mint amit ő ad nekem. Ezután neki kell tudnia befogadni, amit tőlem kapott, és ő fog egy picivel többet visszaadni nekem. Így mindig adunk egy kis lökést az energiaáramlásnak, és életben tartjuk azt. Bizonyos időközönként mindkettőnknek saját magunkra is kell figyelnünk, hogy kapcsolatban maradjunk önmagunkkal.

2. Fogadjuk be a többi embert

Ha nem látunk a szerelemtől, akkor sem szabad a tulajdonunknak tekinteni a párunkat. Ne akarjuk birtokolni és kisajátítani, ellenőrizni minden mozdulatát, és jelen lenni minden lélegzetvételénél. És főleg ne nézzünk úgy a többi emberre, aki kapcsolatba kerül kedvesünkkel, mint riválisunkra. Hagyjuk meg neki a szabadságát, és korábbi emberi kapcsolatait.

3. Őrizzük meg az érzelmi függetlenségünket

Fontos tudatosítanunk, hogy a legjobb kapcsolat is két emberből áll, ahol a két félnek külön-külön megvannak a maga hangulatingadozásai, és érzelmi ciklusai. Meg kell tanulnunk érzelmileg függetleníteni magunkat a párunk negatívabb érzéseitől oly módon, hogy nem szabad vele együtt lesüllyednünk, vagy hagynunk, hogy minket hibáztasson olyan dologban, amit egy külső hatás váltott ki belőle. Ilyen esetekben fontos, hogy együtt tudjunk érezni vele, és segítségére legyünk, de meg kell őriznünk függetlenségünket annak érdekében, hogy ő is fejlődhessen a saját hibáin keresztül.

4. Összegezzük olykor az elmúlt időszakot

Időről időre meg kell állnunk, és vissza kell néznünk az elmúlt időszakra, amelyet a kapcsolatunkban töltöttünk. Összegeznünk kell a történteket, a közös élményeket és tetteket, és őszintén ki kell elemeznünk, hogy merre tartunk, és mit élünk át ebben a kapcsolatban. Az elején még valóban izgalmas dolog a másik olyan tulajdonságait felfedezni, amelyek teljesen különböznek a miénktől, ám egy idő után meg kell vizsgálni, hogy tudunk-e együttműködni és a különbségek ellenére előre haladni. Tekintsünk a dolgok mélyére: megkapjuk-e a kapcsolatban azt, amire tényleg szükségünk van, működik-e az adok-kapok egyensúlya, tudunk-e kompromisszumokat kötni, és jelen van-e a megértés és az elfogadás közöttünk?

5. Törekedjünk a tudatosan megélt közös fejlődésre  

Bár a kezdeti lángolás és lebegés hatására a kapcsolat elején még csak a szerelmet látjuk, ez szépen fokozatosan alábbhagy, és újra fel tudjuk venni a kapcsolatot önmagunkkal és a külvilággal. Ismét saját magunk leszünk az előtérben önmagunk számára, és előfordulhat, hogy egyre inkább elfelejtünk odafigyelni a párunkra.  Sajnos az is megeshet, hogy a harmónia és a konfliktuskerülés érdekében nem beszélünk a másiknak valódi érzéseinkről, sőt, saját magunknak sem valljuk be, hogy valami gond van. Ez azonban nagyon ingoványos talaj: a nem kibeszélt sérelmek és negatív érzések észrevétlenül eltávolítanak minket egymástól, és ha nem kapunk észbe idejében, már túl késő lehet visszafordítani a folyamatot. A cél, hogy kezeljük tudatosan a kapcsolatot, beszéljünk őszintén az érzéseinkről, vágyainkról, fájdalmainkról, és hallgassuk meg a másikat is. Így fejlődhetünk közösen, ami lényegében minden párkapcsolat értelme volna.

Minden megfogant gyermek az életerő megnyilvánulása, mely az apai és az anyai erőtérből jön létre a szerelem aktusában. Egy harmadik energiamezőt hoznak létre, amely utána önállóvá válik. A férfi és a nő sokszor nem is tud arról, hogy ez megtörténik, és gyakran nem is ez volt találkozásuk célja. Az apai és anyai energiából létrejövő harmadiknak ebben a pillanatban még csak az ajándékba kapott életerő számít, mely az első kapcsolatát jelenti az Élettel. A megfoganó gyermek az élet akarását hordozza magában, ám a Sorsnak minden joga megvan ahhoz, hogy engedje őt meghalni.

Azonban gyakran nem a Sors az, aki jogot gyakorol arra, hogy elvegye a gyermek életét. Legtöbbször az apa vagy az anya dönt az abortusz mellett, így válva sorssá a gyermek számára. Ezért a gyermek szemszögéből a szülők testesítik meg a sorsot – ám nem jó, ha a szülők is így látják. Az anya és az apa nem háríthatják át saját felelősségüket a gyermekre, így egyáltalán nem helyénvalóak az olyan kijelentések, mint „ez a lélek azért választott engem anyjának, mert meg akarta tapasztalni az abortuszt”, vagy „a Sors akarta, hogy elvetessem ezt a gyermeket, én csak segítettem ebben”. Az anya lelke azonban ettől nem fog megnyugodni, hiába magyarázza észérvekkel a történteket. Lelke mélyén továbbra is szenved, a felszínen pedig gyakran fogalma sincs arról, mi az oka depressziójának, vagy egyéb rossz érzéseinek.

Sokak számára meglepő vagy éppen felháborító, ám a szülőknek jogukban áll elvetetni a gyermeket, hiszen az ő erejük növekszik benne. Dönthetnek arról, hogy engedik-e ezt az energiát kiteljesedni és élni, vagy kioltják azt. A gondok ott kezdődnek, hogy a szülőknek fogalmuk sincs, milyen következményekkel jár, ha élnek ezzel a jogukkal. Temérdek okot fel lehet sorakoztatni, miért döntöttek az abortusz mellett, ám arról senki nem beszél, hogy milyen árat kell fizetni a lélek mélyén az abortuszért.

Az elvetetett gyermek továbbra is ott él a lélek egy rejtett zugában, mint a lényünk egy megölt, megtagadott része. Hogy ez a gyermek miképpen érzi magát, nem nehéz kitalálni. A lélek pedig, amely egy megölt gyermek otthonává lett, olyan sivár és mély szomorúsággal telt érzéseket teremt gazdájának – az anyának és az apának is -, amelyek a felszínen komoly következményeket vonhatnak maguk után. Azok a szülők ugyanis, akik nem vesznek tudomást elvetetett gyermekeikről, s nem hajlandóak gyermekükként elfogadni őket, tudat alatt működő bűntudatukon keresztül súlyos eseményeket vonzhatnak be az életükbe. Így akarnak ugyanis vezekelni a történtekért, akkor is, ha a felszínen ez távol áll tőlük.

A gyermeket, akik elvetettél, újra be kell fogadnod a szívedbe, akár az édesanyja, akár az édesapja vagy. Nyílj meg neki, vállald a felelősséget azért, hogy az abortusz mellett döntöttél akkor, és ezért megvontad tőle az élet lehetőségét. Amennyiben ezt meg tudod tenni, és gyermekedként gondolsz rá, többé nem kell eltaszítanod lelkednek azt a részét, ahova bezártad őt.

(Peter Orban nyomán)

Valószínűleg senki nem vágyik arra, hogy egy házasságba harmadikként csöppenjen bele. Az élet azonban gyakran produkál olyan helyzeteket, amikor „nincs más választás”, mert az érzékek, az érzések, és a szenvedély sokkal erősebb minden józan érvnél és akaratnál. A legtöbb esetben a fellobbanó szerelem, vagy a legyőzhetetlen szenvedély intézi úgy, hogy a nő olyan férfi szeretője legyen, akinek már van felesége, vagy tartós kapcsolata.

Ezek a titkos kapcsolatok általában erőteljes lelkifurdalással és bűnbánattal indulnak. A félrelépő férfi a kétségek, a határozatlanság és a tanácstalanság hálójában vergődik egy darabig, hiszen minden jóérzésű, lelkiismeretes embert megvisel, ha megcsalja a párját. Amennyiben nem egyéjszakás kalandról van szó, általában sokkal nehezebb feldolgoznia a történteket, hiszen a rendszeres titkos találkozások megszervezése nem kevés energiát követel mindkét részről. A viszony elején még áltathatják magukat a felek azzal, hogy „csak kipróbálom, utána nem találkozom vele”, „többé nem ismétlem meg”, ám ha a kémia és a megértés is jól működik a szeretők között, bizony minden egyes találkozóval egyre nehezebb lehet lemondaniuk az izgalmas találkozókról.

A nő, aki ebben a viszonyban a szenvedő harmadik szerepét kapja, már az elején érezheti, hogy ennek bizony nem lesz jó vége. Nagyon sok esetben a nős férfi a szeretőként jelen lévő nő számára az „igazit” testesíti meg, akiért mindent hajlandó megtenni, így abba is belemegy, hogy csak a második legyen a feleség után. A szerelem hatalmas erő, így nem csoda, ha az amúgy erkölcsös és jólelkű hölgyek is képesek 180 fokos fordulatot venni, és szeretővé válni, ha Ámor kíméletlen nyila eltalálja őket.

A tények és a valóság sajnos olyan képet mutat, amely bizony kiábrándító – ám ennélfogva nagy segítség lehet annak, aki nős férfi szeretőjeként már hosszabb ideje sírja tele párnáját minden éjjel. A legtöbb esetben a nős férfiak nem hagyják el feleségüket a szeretőért – főleg, ha gyermekeik is vannak -, hiszen a biztonságot és harmóniát nyújtó családi idillt nem akarják felrúgni azért a nőért, aki izgalmat, fantasztikus szexet, és heti néhány órányi lopott boldogságot hoz az életükbe. Persze akadnak kivételek, ehhez nem fér kétség! Az esetek kis százalékában előfordul, hogy a férfi igazán szerelmes lesz, és ebből tud annyi erőt meríteni, hogy felrúgja addigi életét. Sajnos gyakran megesik, hogy az ember akkor akad rá élete szerelmére, amikor már házasságban él, vagy már gyermeki is vannak. Az ilyenkor jelentkező elviselhetetlen fájdalom és hiányérzet vezethet odáig, hogy a férfi véget vet házasságának, ám egy intelligens, felelősségteljesen gondolkodó és lelkiismeretes  ember nem csoda, ha nem képes ezt megtenni. Tűnhet gyávaságnak, ha a férfi nem tudja otthagyni feleségét és családját azért a nőért, akit minden szempontból az igazinak érez. Ám sokkal inkább kötődésről, felelősségről, és szeretetről van itt szó, s ezek közül egyiket sem lehet akarattal vagy elmével irányítani. A gyermekek számítanak a legerősebb köteléknek a házaspárok között, így nem vethetjük senki szemére, ha nem tudja elhagyni családját „élete szerelméért”.

Ha a nő nős férfit szeret, igen boldogtalan lehet az élete. Valószínűleg arra az egy-két titkos alkalomra vár egész héten, s sajgó szívvel nézi az utcán ölelkező párokat, a szabad szerelmeseket, akik mindenki előtt vállalva élhetik meg kapcsolatukat. A szerető képes évekig kitartani, saját vágyait félretolva, önmagát a férfi kapcsolatának alárendelve. Bár hosszú idő után is reménykedhet abban, hogy a férfi majd elválik feleségétől azért, hogy vele lehessen, ennek az illúziónak érdemes gátat szabni. Ajánlott kitűznöd egy időpontot, ameddig hajlandó vagy várni a férfire a teljes önfeláldozás nélkül. Ha a férfi eddig az időpontig nem mutat hajlandóságot arra, hogy változtasson a helyzeten – tehát úgy tűnik, kényelmes neki, hogy a két nő minden vágyát kielégíti -, vagy nem képes döntő lépést tenni az ügy érdekében, akkor józan ésszel és nagy elhatározással véget kell vetni az áldatlan helyzetnek. Saját magadat feláldozni nem éri meg, akkor sem, ha benned kiolthatatlan a szerelem tüze. Ugyanis ez a szerelem csapda is lehet: könnyen megeshet, hogy csak kivetítesz egy, a tudatalattidban kiemelt helyet elfoglaló személyt az áhított férfire. Így maga a szerelem, amit érzel iránta, nem valódi, csupán káprázat, plátói szenvedés, amely csalódást hozna magával az együttélés során is.

Nős férfi szeretőjeként mindenképpen foglalkoznod kell önmagaddal. A legfontosabb, amit ebben a helyzetben meg kell tenned, hogy nem szabad ezt az érzést teljes mértékben a férfire irányítanod! Meg kell keresned magadban azokat a kiváltó okokat, amelyek elvezettek idáig, hogy egy számodra elérhetetlen férfibe szerettél bele. Nem véletlen, hogy belesodródtál ebbe a szituációba: tanulnod, fejlődnöd kell általa. Kezdj el munkálkodni önmagadon, lelkivilágodon, gyermekkori traumáidon, s meg fog oldódni a helyzet. A családállítás kiváló módszer arra, hogy a szeretői helyzetet átlásd, illetve felismerd, miért kellett így alakulnia életednek, továbbá tenni is tudj azért, hogy rendeződjön ez az állapot.

Úgy éljük az életünket, a mindennapjainkat, hogy énünknek csak azt a kicsi, felszínen érzékelhető részét tapasztaljuk meg, melyet tudatos értelmünkkel felfogunk és érzékelünk.  Önmagunkat ezzel a kicsi résszel azonosítjuk, ebben élünk, itt cselekszünk, ezzel a részünkkel leszünk szerelmesek is. Azonban itt, énünk felszínén létezve olyan, mintha folyamatosan egy illúzióban tartanánk magunkat. Nem kerülünk összhangba valódi érzéseinkkel és fájdalmainkkal, hiszen ezek életünk negatív oldalához tartoznak – ezzel pedig nem szeretünk foglalkozni. Ha valami kellemetlenné válik, azonnal kiutat keresünk belőle, ha fáj valami, rögtön csillapítani akarjuk a fájdalmat, csak ne kelljen szembenézni azzal, miért is fáj.

Ám így nemcsak a negatív érzésektől akarunk minél gyorsabban megszabadulni, de ezzel együtt önmagunktól is! Hiszen ha érzéseink nem egyeznek azzal, amit szerintünk éreznünk kellene, rögtön olyan stratégiákba kezdünk, amelyekkel kiutat remélünk a kellemetlen helyzetből. Ezzel nem is volna baj, ha közben képesek lennénk tudatosan felismerni, miért alakult ki bennünk a fájdalom, vagy miért vonzottuk be az éppen aktuális kibírhatatlan helyzetet. A párkapcsolatban is ugyanezt működtetjük: sok pár annyira körülbástyázza magát különféle programokkal, tennivalókkal, élményekkel – akár közösen, akár külön-külön -, hogy egyetlen percük sem marad azt megvizsgálni, hogyan érzik magukat a párkapcsolaton belül. Az állandó elfoglaltságnak pedig nincs más célja, mint elterelni a párok figyelmét saját magukról, és belső magányukról.

Ha azon kapjuk magunkat, hogy a hét minden szabad órájára jut valami programunk, meghívásunk, vagy egy-egy kirándulás, baráti látogatás, utazás, hobbival kapcsolatos teendő, érdemes kicsit megállnunk és őszintén önmagunkba néznünk. Igen nagy esély van arra, hogy azért alakítjuk így az életünket, hogy ne kelljen szembenéznünk egymással, és elkezdenünk ténylegesen közeledni a párunkhoz. Lehet, hogy semmit nem tudunk a másikról, és könnyen lehet, hogy valamelyikőnknek szeretője is van már, miközben kívülről a környezetünk számára úgy tűnik, hogy „annyira összeillő pár vagyunk”, és „nem láttak a miénknél harmonikusabb kapcsolatot”. Ha mindig tele a naptárunk közös vagy magányos programokkal, ez nagyon sok esetben arra utal, hogy tudattalanul el akarjuk terelni a figyelmet belső fájdalmainkról és félelmeinkről.

Amikor ezt felismerjük, már megtettük az első lépést. A következő, hogy meg kell tanulnunk megérteni ezeket az érzéseinket, és szeretettel fordulni feléjük. Innentől kezdve bátran szembe kell néznünk velük, és azon kell lennünk, hogy foglalkozzunk velük. Ez nem jelenti azt, hogy rögtön terápiára kell járnunk! Elegendő, ha elkezdünk tudatosan odafigyelni önmagunkra, és az éppen felbukkanó érzéseinket megértően és őszintén átérezzük. Őszinte, és rövid kérdéseket kell feltennünk önmagunknak, és képesnek kell lennünk őszintén válaszolni is rájuk. Ilyen kérdések a „hogy érzem most magam ebben a pillanatban?”, „boldog vagyok ebben a párkapcsolatban?”, „milyen érzéseket váltott ki belőlem ez az esemény?”, „mit akar ez megmutatni önmagamról?”, és így tovább. A lényegretörő kérdésekre adott őszinte válaszok olyan felismeréseket hozhatnak el életünkbe, amelyek révén szépen fokozatosan megváltoztathatjuk életünket.

Életünk egésze tulajdonképpen ugyanazt a forgatókönyvet követi, akárhol lakunk, és akárkikkel kerülünk kapcsolatba. A szereplők persze folyamatosan változnak, így társunk, lakóhelyünk, vagy munkahelyünk kicserélődhet, de a forgatókönyv mindig hasonló cselekvési mintákat követ. Tudnunk kell, hogy mi rendezzük életünk filmjét, ezért tudatosan kell figyelnünk arra is, hogy újra és újra ugyanazt a szituációt vonzzuk be, és közel ugyanazokat a jeleneteket éljük meg az újnak tűnő helyzetekben is.

Párunkat már valószínűleg rég nem olyannak látjuk, amilyen valójában. Tudat alatt őt is beleillesztettük azokba a mintákba, amelyeket a múltunkból hozunk, ezért általában nem vagyunk képesek tisztán, saját valóságában látni őt. Legtöbbször a gyermekkori és a családrendszerünkből eredő történeteinket ismételgetjük a párkapcsolaton belül is, így lényegében bárki lép be az életünkbe, arra azonnal ráhúzzuk azt a szerepet, amelyet saját belső mintáink, illetve gyermekkorunk filmje diktál. Így könnyen lehet, hogy férjünket – amellett, hogy nem vagyunk képesek őt olyannak látni, amilyen valójában -, automatikusan úgy kezeljük, ahogyan pl. az édesanyánk bánt a férfiakkal, vagy ahogyan a nagymamánk viszonyult a nagypapánkhoz.

A régmúlt történései kihatással vannak jelenlegi kapcsolatainkra, így a most jelentkező problémák okait a múltban keletkezett fájdalmakon keresztül számolhatjuk fel. Társunkra vetítjük ki saját gyengeségünket, és be nem teljesült, szeretetre és odafigyelésre irányuló vágyainkat. Amikor például azt érezzük, hogy a másik nem foglalkozik velünk eleget és nem tud ránk figyelni, saját hiányosságainkat vetítjük ki rá, mert mi vagyunk azok, aki nem tudunk odafigyelni rá, vagy törődni vele. Tudatalattink így akarja begyógyítani régi sebeinket, hiszen emlékeiben őrzi akkori fájdalmainkat, amelyeket most külső szereplőkön keresztül újra és újra visszaküld nekünk, hogy lehetőségünk legyen meggyógyulni. Önmagunkat kell keresnünk párunk hibáiban és rossz tulajdonságaiban, mert így találhatjuk meg azt a részünket, amellyel eddig nem tudtunk szembenézni. Így gyógyulhatunk meg, és válhatunk egyre teljesebb és kiegyensúlyozottabb emberré.

Amikor szóba kerül, hogy mivel lehet egy férfit elkápráztatni szex közben, gyorsan kiderül, hogy a nők nagy része megfelelően művelt és tájékozott e téren. Az már más kérdés, ki mennyire tudja bevetni ezt az értékes tudást a gyakorlatban is, hiszen annyi minden akadályozhatja egy kapcsolatban a mindkét fél számára örömet jelentő szexuális életet. Azonban nem árt a másik oldalról is megvizsgálni a kérdést, hiszen ugyanilyen fontos tisztában lenni azzal is, hogy mi az, ami a férfiakat szinte menekülésre készteti az ágyban.

Túlzó szexpraktikák

Tény, hogy a férfiakat vonzzák a kreatív, kezdeményező nők, akik az ágyban is képesek újdonságokat mutatni, ám nem árt odafigyelni arra, hogy ne vigyük túlzásba az érdekesnek szánt szexuális trükköket. Nem szabad túlbonyolítani a könyvek által ajánlott erotikus tippeket, hiszen meglehetősen ijesztő lehet a férfinak, ha egy olyan jól megtervezett művelet kellős közepébe csökken, amely nélkülöz minden természetes spontaneitást, cserébe furcsa és erőltetett jelenetekkel van teletűzdelve.

Mozdulatlan fadarab

A másik véglet, ha a nő nem képes elővarázsolni magából szemernyi aktivitást sem, és az ágyban szinte mozdulatlanná válik, miközben azt várja, hogy a férfi csináljon mindent. Köztudott, hogy egy fadarabbal szexelni nem a legizgalmasabb dolog a világon, és erre a megállapításra nyugodtan támaszkodhatunk is: szigorúan tilos passzívan feküdni az ágyban és csak tűrni, ami történik! Ez a legtöbb férfit azonnal leblokkolja, és nem csoda, ha minden kedvük elmegy a későbbi szeretkezésektől. Örömmel, lelkesen, a másikra odafigyelve, és együttérzéssel érdemes a szexet művelni, miközben a nő is képes ugyanannyit tenni az aktusba, mint a férfi.

Bonyolult pózok

Ha vonzódsz a furcsa, már-már lehetetlen szexpózokhoz, amelyekkel csak a Káma Szútra oldalain találkozhatsz, de a valóságban még soha senkivel nem merted kipróbálni, légy óvatos! Nem biztos, hogy a partnered nyitott lesz egy fejenállásban véghezvitt  numerára, vagy egy kitekert, kényelmetlen pózra, amelyből később csak az erőlködésre és a dolog ciki mivoltára emlékszik majd. Ha szeretnéd felfrissíteni póz-kelléktáratokat, inkább maradj a pornófilmekben is látott, izgató újdonságoknál, amelyeket a legtöbb férfi alig vár, hogy kipróbálhasson!

Olcsó színésznőcske

Bár a pornórajongó férfiak füle hozzászokott már a hangos szexhez és a sikoltozó hölgyekhez, a valóságban érdemes inkább a természetesség elvét követned, és nem túljátszanod minden kellemes pillanatot. Ijesztő és kiábrándítóan közönséges lehet, ha művi sikolyokat adsz ki magadból minden izgató érintésre, vagy embertelenül hangosan éled meg a szex leghevesebb pillanatait. Ugyanakkor a férfiak imádják, ha a nő a hangszálain keresztül is élvezi a szexet, ezért fontos, hogy kiadd magadból a kéj hangjait! Maradj kapcsolatban saját szexualitásoddal és önmagaddal végig az aktus során, engedd el magad és légy felszabadult – így biztos lehetsz benne, hogy pont a „megfelelő” hangok fognak felszínre törni belőled a férfi számára legizgatóbb módon.

Életveszélyes nagymacska

A férfiak nagy része álmodozik arról, hogy egy határozott, vadmacska-hevülettel rendelkező nő kezei közé kerüljön, és megadhassa magát ennek az elsöprő szexualitásnak. Ám a szenvedélyes vadsággal is vigyázni kell, hiszen ezt is túlzásba lehet vinni! Amikor durvaság és külsérelmi nyomok kísérik fergeteges megnyilvánulásaidat, az bizony rémisztő és elkedvetlenítő hatással lehet a legtöbb férfire. Akkor is maradj figyelmes és humánus, miközben elveszted az eszed, és maradj nő a legféktelenebb helyzetekben is!

Kislányos nevetgélés

A vágyaktól fűtött férfi számára igazán lohasztó tud lenni, ha a nő, akit férfiként akar megkapni, zavart nevetgéléssel reagál ösztönös megnyilvánulásaira. A szenvedélyt sajnos nem hozza elő, így nem is táplálhatja az a reakció, amelyet a nőben élő komolytalan kislány hoz felszínre. A legtöbb férfi nem tud mit kezdeni azzal, ha vágyott partnere „átmegy gyerekbe” a szexuális közeledés hatására, főleg, ha emiatt kuncogással, vagy hasonló zavart megnyilvánulásokkal reagál a férfire. A csábító nőiesség ott kezdődik, hogy kezelni és irányítani tudod mélyről jövő női energiáidat, és ezt éretten, magabiztosan tudod megélni a párod felé.

Mai világunkban a válás már oly természetes jelenség, mint régen a házasságkötés. Házasodni, majd elválni – lassan annyira összetartozó fogalmak, mint a kenyér és a vaj, a tavasz és a napsütés. Ám az esküvőt, majd családalapítást követő válás a legtöbb esetben nemcsak két tényezős probléma, hiszen az események még egy fontos szereplőt érintenek, méghozzá súlyosan: a gyermeket.

Gyermekkel válni mindenki számára nehéz és megterhelő. Sok pár csak azért marad együtt, mert a gyermeket, vagy gyermekeket meg akarja kímélni ettől a fájdalomtól, az elszakadás és a különköltözés terheitől. Ez a választás azonban legtöbbször csak további szenvedéseket hoz, s ne higgyük azt, hogy a gyermekek nem érzik a titkolni próbált párkapcsolati gondokat, a mélyben dolgozó feszültségeket.

A gyermeknek két szülője van, és amíg él, mindig is két szülője lesz. Akármi történjék, mindkettőjükre szüksége van, és rendkívül fontos, hogy az édesanyját és az édesapját is szerethesse. A gyerek szeretete a kötődésen alapul, és ezért képes bármilyen körülmények között szeretettel csüngeni a családján. Képes a boldogságával, de még az életével is fizetni azért, hogy megtegye azt, amit a szülei követelnek tőle. Ezt hívják őseredeti szeretetnek.

Egy gyermek egyformán szereti a szüleit, ezért nem érti, azok miért válnak el. Ha a válás után az anyával marad, és teljes mértékben rá van utalva, gyakran nem meri kimutatni az apa iránti érzelmeit, hiszen tudat alatt fél attól, hogy az édesanyja megharagszik rá ezért, és akkor őt is elveszíti. Az apja iránti szeretete azonban ott él benne, még ha el is titkolja. Ezért annyira fontos, hogy az anya megnyíljon felé és meséljen neki arról a szeretetről, amely egykor összekötötte a gyermek édesapjával. A gyermek így megkönnyebbülhet, hiszen megérti, hogy nem kell titkolnia az apja iránt érzett eredendő szeretetét.

Azt gondoljuk, hogy a gyermek alapvető szükséglete az, hogy szeressék. Ám ez így nem teljesen igaz és legfőképpen nagyon hiányos megközelítés. A gyermek alapvető szükséglete ugyanis az, hogy szerethessen és ki is mutathassa ezt a szeretetet. Szülőként ezzel nagyon fontos tisztában lenni, és lehetővé kell tenni a gyermeknek, hogy kimutathassa a szeretetét, akkor is, ha ő ezt nagyon sajátságos formában teszi meg. A gyermek szeretete ugyanis nem csupán egy érzés – hanem egy erő.

Egy párkapcsolatban elkerülhetetlen, hogy konfliktusok és közösen megoldandó feladatok bukkanjanak fel, enélkül sajnos nem párkapcsolat a kapcsolat. A két társ belső konfliktusainak egyensúlyba kerülésén keresztül élhető meg a közös fejlődés, amely a párkapcsolat valódi értelme. Így tehát, amikor párunkkal olyan konfliktusba kerülünk, amely legfájóbb pontjainkon érint meg bennünket, lényegében örülnünk kellene, hogy alkalmunk nyílik arra, hogy felülemelkedjünk saját korlátainkon, és le is romboljuk azokat.

A valódi, teljességet nyújtó párkapcsolat úgy érhető el, ha szembenézünk a bennünk mélyen meglévő érzelmi sérülésekkel és negatív erőkkel, amelyek korlátoznak saját kibontakozásunkban és boldogságunkban. A dolog először ijeztőnek tűnik, hiszen ez a folyamat fájdalmas – legalábbis addig, míg el nem kezdünk tudatosan foglalkozni a bennünk megbúvó romboló erőkkel. Nagyon fontos tudnunk, hogy ahol belső „szörnyeink” rejtőznek, ott találhatjuk meg bezárva és elnyomva azt a teremtő energiát is, amellyel mi magunk, és párkapcsolatunk is sokkal szabadabbá és teljesebbé válhat!

Az első lépés, hogy fel kell készülnünk lelkileg arra, hogy felelősséget tudjunk vállalni minden negatív érzésünkért, fájdalmunkért és félelmünkért. Nehéznek tűnik, ám nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni. Már azzal is sokat teszünk önmagunkért, ha elkezdjük megváltoztatni szemléletmódunkat: ezentúl próbáljunk meg önmagunkra figyelni, amikor párunk olyasmit tesz, ami nekünk fájdalmat okoz! Ne arra fókuszáljunk, hogy ő mit cselekszik! Kezdjünk el tudatosan azzal foglalkozni, hogy az ő viselkedése vagy tettei milyen hatással vannak ránk, és mit váltanak ki belőlünk! Ebben a folyamatban rendkívül fontos, hogy merjünk őszinték lenni önmagunkhoz. Kezdetben akár meg is rémülhetünk attól, hogy mi játszódik le bennünk egy-egy hevesebb alkalommal, hiszen gyakran a másik elutasítását, és a felé irányított negatív érzelmek igen széles spektrumát tapasztalhatjuk meg. Felfedezhetjük, mennyi, de mennyi olyan érzés bukkan fel bennünk a másik felé, amely elválaszt bennünket a szeretettől és a boldogságtól.

Ezt a kiváló módszert azért is érdemes nap mint nap gyakorolnunk, mert közben fokozatosan bontakozhat ki előttünk a felfedezés, hogy azok a tulajdonságaink, vagy reakcióink, amelyekkel korábban egymás idegeire mentünk, a mély és valódi szeretet útját nyithatják meg előttünk. A párunkon keresztül vizsgálni önmagunkat az egyik legizgalmasabb feladat, és amint belekezdünk, rá fogunk döbbenni, hogy nem is olyan fájdalmas, vagy rettenetes.  Gyenge pontjaink, melyeket a másiknak sem akarunk felfedni, és a legrosszabbnak ítélt oldalunk, amelyet senkinek sem mutatnánk meg, ugyanúgy a lényünkhöz tartozik, mint a szebbik felünk, amelyet szívesen dédelgetünk. Valójában az eltitkolt és a mélybe taszított én-részeink azok, amelyek a legtöbb fejlődési lehetőséget kínálják nekünk, ezért foglalkoznunk kell velük, és szeretnünk kell őket. Sötét oldalunkban az életünket találhatjuk meg, ennek felfedezéséhez pedig a párkapcsolat nyújtja a legfantasztikusabb segítséget.

A következő részekben végigvesszük, hogyan lehetséges ez.

Családállítással hatékonyan gyógyíthatjuk párkapcsolati problémáinkat: https://aranykek.hu/csaladallitas/