Sok családban előforduló probléma a gyermek éjszakai ágybavizelése, amely megjelenése után napról napra egyre több feszültséget, elvárást, tanácstalanságot, és neadjisten a gyermekkel való veszekedést hoz az érintettek életébe. Hogyan kell kezelnünk szülőként ezt a problémát és hogyan tudunk tenni azért, hogy megszűnjön?
Jöjjenek hát azok a tudnivalók a gyermekek éjszakai ágybapisilésével kapcsolatban, amelyeket minden szülőnek feltétlenül tudnia kell!
Egyáltalán miért alakul ki ez a probléma?
Több okot is felsorakoztathatunk, ám mindegyik ugyanarról a tőről fakad: gyermekünk az éjszakai bepisiléssel arra a nagymértékű feszültségre reagál, amely éppen a családban, sok esetben a szülei között uralkodik. Amikor a szülők között erős konfliktus van, azt a gyermek minden esetben érzékeli, és a saját őszinte eszközeivel reagál rá.
Gyermekünk belső feszültségét okozhatja az óvodában vagy iskolában megélt bizonytalansága a többiekkel szemben, de egy költözködés is kiválthatja, amikor nagy valószínűséggel el kellett hagynia régi barátait, s az új környezetben elveszettnek érzi magát. Ha gyermekünk életkörülményei megváltoznak, tulajdonképpen természetes, ha beköszönt az ágybapisilés problémája, és ilyen esetben nincs szükség a mélyebb okokat kutató családállításra. Amikor viszont más, (esetleg súlyosabb) viselkedési zavarok (vagy öngyilkossági gondolatok) is jelentkeznek a bepisilés mellett, ajánlott családfelállításra vinni a témát, mert a következőkben leírt rövidterápiák ilyenkor nem használnak. Ezekben az esetekben a családban meglévő hatalmas feszültségre, a családrendszert terhelő súlyosabb témákra reagál így a gyermek.
Szülőként tudatosítanunk kell, hogy a gyermekünk nem buta. Nagyon is jól tudja, hogy éjszaka bepisil, tehát nincs arra szükség, hogy ezt mi is hangsúlyozzuk neki, vagy külön felhívjuk rá a figyelmét! Véletlenül sem szabad elkövetni azt a hibát, hogy leszidjuk, megdorgáljuk őt ezért, akár minden egyes nap… Ha így teszünk, a gyermek kevésnek, alsóbbrendűnek, gyengének fogja érezni magát. Ahhoz pedig, hogy ösztönösen megőrizhesse méltóságát, ellen fog szegülni, főleg, ha a szülei nagyon egyértelmű tanácsot, utasítást adnak neki. Így tudja ugyanis megvédeni a lelkét, míg ha követi a szülők tanácsát, akkor sérülni fog az önértékelése. Törekedni kell tehát arra, hogy szeretetteljes, és inkább rejtett tanácsot kapjon azzal kapcsolatban, hogyan ne pisiljen be. Az olyan problémáknál, amelyek a gyermekünk számára kínosak lehetnek, ne gyakoroljunk rá nyomást! Ha mégis megtesszük, gyermekünk úgy fogja érezni, hogy nem tiszteljük őt.
Nagyon fontos, hogy megfelelő módszerekkel tudatosítsuk benne, hogy képes irányítani testi funkcióit! Hogy ezt elérjük, kiválóan beválhat, ha leülünk vele és teljesen más testi működésekről kezdünk el mesélni neki részletesen. Elmagyarázhatjuk neki például az emberi szem, a kezek és az izmok együttműködésének lényegét, vagy a táplálék útját a hasunkban. Ez utóbbinál fontos elmondani neki, hogy létezik a hasunk alján egy izom, amelyet mindenki be tud zárni, hogy ne ürüljön ki a táplálék. A lényeg, hogy a pisilés, főleg az ágybapisilés támáját egyáltalán ne említsük meg neki!
Egy másik nagyszerű módszer, ha mesék útján (tehát rejtetten) üzenünk gyermekünknek, hogyan tudja kontrollálni a bepisilést. Mesélés közben a gyermek lelke kapcsolatban áll a történet mesélőjével, és mivel ő is törekszik lélekben a megoldásra, érteni fogja az üzenetet. Olyan meséket kell kitalálnunk neki, amelyben pl. elzárnak egy vízcsapot, vagy megjavítják az ereszcsatornát a szereplők. Mivel ilyenkor nem nevezzük nevén a problémát, gyermekünknek nem kell szégyenkeznie, tisztelve érzi majd magát és ennek köszönhetően megfelelően tud reagálni a rejtett tanácsra.
Lássunk hát egy mesét, amely nagyon jól alkalmazható esti meseként ágybapisilés esetén:
„Piroska egyik nap meglátogatta a nagymamáját. Éppen lépett volna be az ajtón, amikor észrevette, hogy csöpög az eresz. Ezt gondolta magában: „átmegyek a pajtába és hozok egy kis szurkot, hogy be tudjam tömni ezt a lyukat! Így nem fog a nagymama háza beázni!” Azonnal el is ment a pajtába, és betömte szurokkal az ereszen lévő lyukat. Ezután bement a nagymamájához a házba.” (Bert Hellinger átírt változata)
Végezetül még egy fontos tanács, amelyet szem előtt kell tartanunk: kerüljük el, hogy tiltásként fogalmazzuk meg gyermekünknek a tanácsainkat! Ugyanis a tudatalattink nem ismeri a tagadást, tehát ha azt mondjuk gyermekünknek, hogy „Ne pisilj be éjjel az ágyadba!”, csak az ellenkezőjét fogjuk elérni vele… Amikor szokás szerint azt mondanánk neki pl., hogy „Nehogy leess arról a mászókáról!”, inkább fogalmazzuk át ezt úgy, hogy „Légy óvatos azon a mászókán, mert magas!”
Nagyon fontos tehát, hogy tisztelni tudjuk gyermekünkben az embert, a lelkét, akkor is, ha minden körülmények között nekünk kell az erős, védelmező szülő szerepét betöltenünk, és éreztetnünk kell vele, hogy mi vagyunk a nagyobbak, ő pedig a kicsi. Ez biztonságot, megnyugvást fog nyújtani neki, hiszen erős szülőre van szüksége ahhoz, hogy lelkileg egészségesen nevelkedhessen.