Manapság egyre több nő harcol a férfiakkal azért, hogy saját öntudatát megerősítse. Ez az öntudat azonban csak látszólagos, az illető nő csak elképzeli, hogy rendelkezik vele, ám mélyen belül gyengeséget és ürességet leplez. Ehhez fokozottan igaz azokban az esetekben, amikor a nő tudatosan, vagy a felszín alatt nem tudja értékelni a nőket és a nőiességet. A „nő” ideálját általában magasra emeli és tiszteli, de saját életében nem tudja megfelelően megélni a nőiséget, az anyaságot, a gyermeknevelést, a gondoskodó minőséget (és akár le is nézheti azt a nőt, aki mindezt első helyen kezeli a saját életében).
A mai modern nő sajnos „jobb nőnek” tartja magát, mint a saját édesanyja, és rossz esetben le is nézi őt. Női felmenői sorsán sajnálkozik, és nem ritka, hogy hangosan kimondva vállalja, hogy ő bizony jobb, mint az anyja. Ám éppen így távolodik el a nőiségtől és a nőiességtől.
Ha a nő azt érzi, hogy erősebbé válik attól, ha kimondja, hogy „jobb vagyok, mint az anyám”, csupán a benne élő durcás kisgyermeket erősíti. Alepvetően senki sem képes az anyja szemébe nézve kimondani, hogy „jobb vagyok nálad”, de ha mégis őszintén sikerül, ott rögtön érezhető, hogy az illető gyermeki énje bukkant fel.
Egy nő akkor tud erőssé válni, ha képes elismerni az édesanyja nagyságát és fölényét, és ezt képes valódi alázattal kezelni. Ha ez megtörténik, nem lesz már szüksége arra, hogy a férfiakkal a nőkért harcoljon. Amikor ugyanis egy nő más nők érdekeiért harcol, tulajdonképpen a saját anyjáért küzd.
Minél inkább el tudja fogadni egy nő az édesanyját olyannak, amilyen, annál inkább növekszik benne saját nőiessége. Minden nőiesség és női minőség az anyától származik, ezt pedig egyetlen más módon sem lehet megszerezni. Attól lesz igazán erős egy nő, ha önmagát és saját nőiségét el tudja fogadni, békével és egyetértéssel. Nem harccal, büszkén, a férfiakat legyőzve, hanem nyugodt elfogadással.
Nem szabad az édesanya és a női ősök sorsától elhatárolódva azt mondogatni magunkban, hogy „nem leszek olyan, mint anya/a nagymama!”, „sosem fogok úgy élni, mint ő!”, hiszen így önmagunktól is eltávolodunk. Amennyiben a nő el tudja fogadni édesanyját és női őseit olyannak, amilyenek (voltak), valamint teljes mértékben el tudja fogadni az életüket, taapsztalataikat és sorsukat is, akkor képessé válik arra, hogy önmagát is el tudja fogadni nőként. Így tehát nem külső női képeknek, ideáloknak, társadalmi elvárásoknak kell megfelelni nőként, hiszen ezek szinte követhetetlenül változnak. Nőként az édesanya, a nagymama, és korábbi női ősök képét kell szeretettel, tisztelettel elfogadni.