Ki csinálhatja azt, amit szeret?

love-my-job„Csak néhány szerencsés embernek lehet az a munkája, amit szeret is csinálni” – hallottam gyermekkoromban sokszor. Őszintén szólva már akkor sem mertem ezt elhinni, mert ha arra gondoltam, hogy ez így működik, nagyon nem akartam felnőtté válni! Mélységesen elkeserített az a jövőkép, hogy tulajdonképpen nem lehetek boldog felnőtté válásom után, mert majd olyasmivel kell töltenem a napjaimat, amit egyáltalán nem szeretek. Ma már (25-28 évvel később) azt csinálom, amit imádok, ami a szívbéli hivatásom, az Életem! Olyan elfoglaltságok jelentik a munkámat, amelyeket szívvel-lélekkel, örömmel és teljes elkötelezettséggel tudok végezni. Természetesen nem volt mindig így, hiszen nekem is több, mint két évtizedig tartott, mire eljutottam eddig az állapotig.

Jelen írásommal segíteni szeretnék Neked abban, hogy minél rövidebb legyen az az időszak az életedben, amelyet olyan munkákkal kell eltöltened, amelyeket nem szeretsz (vagy egyenesen utálsz), ennek következtében pedig egyre fogy az életkedved és a vitalitásod (az emiatt kialakuló betegségekről pedig ne is beszéljünk…) Ha nem szeretnéd tovább pocsékolni az életenergiádat, magát az életedet, akkor olvass tovább! A következő sorok olyan késztetéseket fognak elindítani Benned, amelyek jóvoltából elkezdheted megreformálni az életedet 🙂

De vajon hihetünk abban, hogy mindenki képes eljutni odáig, hogy valódi, szívbéli hivatását végezze?

Mindenki céllal születik, és azért jövünk erre a világra, hogy elvégezzük életünk munkáját. Minden egyes ember létezésének oka van, méghozzá az, hogy olyan egyedi minőséget, szerepet jelenítsünk meg, amit rajtunk kívül senki más. Már puszta lényünkkel egyediek vagyunk – nem találunk még egy olyan embert ezen a bolygón, mint mi magunk.

Ám honnan tudhatjuk, hogy mi a saját, valódi feladatunk, hivatásunk? Figyeld meg, hogy mi az a munka, elfoglaltság, amit valóban szeretsz csinálni, és el is tudod végezni, mert van hozzá elegendő energiád. Mi az a tevékenység, amitől élőnek, elégedettnek, boldognak érzed Magad? További ismertetőjel, hogy a valódi hivatásodhoz tartozó munka igényli, hogy magasabb szintű készségeidet és tehetségedet használd. Élettelinek, és élőnek érzed magad tőle. Amikor életed hivatását végzed, az életed megtelik örömmel (amely egyre csak fokozódik), bőségben lesz részed, és közérzeted is automatikusan a lehető legjobbá válik. Ennek hatására egyre több jó dolgot vonzol Magadhoz, és életed minden más területe is kielégítőbbé válik Számodra. A munkád lesz az, amely lehetővé teszi, hogy fejlődj, és egyre teljesebbé válj, így eljutsz odáig, hogy azt érzed, az életednek nagyobb jelentősége van, és értékes, amit teszel.

Az a munka, amelyet csak a pénzért csinálsz, sokkal több erőfeszítést igényel Tőled, de hiába fordítasz rá energiát és időt, mégsem hoz olyan bőséget az életedbe. Amikor olyan munkát végzel, amit szeretsz, erőfeszítésektől mentesen és könnyebben teremted meg a bőséget az életedben.

Ahhoz, hogy életed munkájába belekezdj, nem muszáj munkahelyet változtatnod. Ha megtalálod, hogy mi az a tevékenység, amely valódi hivatásod lehet (tehát azokat a minőségeket hozza el életedbe, amelyeket fentebb olvashattál), bármilyen munkahelyen, vagy munkahely mellett elkezdheted csinálni. Kezdetben (és akár később is) társadalmi tevékenységeken vagy hobbikon keresztül is megélheted életed hivatását, és ezzel is be fogod indítani a bőség, a szeretet, az öröm áramlását az életedben – hiszen jelentőségteljes, magas szintű tevékenységeket végzel, amelyeken keresztül másokat is felemelhetsz.

Amikor elkezded használni egyedi és különleges tehetségeidet, rögtön lehetőségeket kezdesz el vonzani Magadhoz, amelyeken keresztül pénzt is tudsz keresni. Ha végre megengeded Magadnak, hogy azt tedd, amit szeretsz, fényt viszel a többi ember életébe is, és gazdagíthatod őket is! Ezért fontos megtalálnod életed munkáját, hiszen nemcsak Te leszel általa boldog és teljes ember, hanem minden embernek segíthetsz, aki kapcsolatba kerül Veled! Amikor használod egyedi képességeidet, tehetséged legjavát adod, és másokat szolgálsz vele, akkor mások bodogságához is hozzájárulsz, így pedig egyre több kereslet lesz a munkádra, tehát áramlani fog Hozzád a pénz is.

Ha belevágsz a Számodra örömet jelentő hivatásba, és kezdetben nem jelenik meg több pénz az életedben, nem szabad elkeseredned!! Ki kell tartanod és bíznod kell az érzéseid által diktált munkában, mert összességében sokkal jobban fogsz járni, idővel több pénz és bőség fog keletkezni az életedben, ha ezt az utat követed, mintha boldogtalanul dolgoznál valahol. Ha belső késztetést érzel, hogy munkahelyet válts, és elkezdd életed hivatását csinálni, ne kényszerítsd Magad! Nem kell rögtön teljes mértékben fenekestül felfordítani az életedet! Lépésről lépésre, fokról fokra is meg tudod teremteni életed munkáját. Kezdd el úgy, hogy végezd egyre többször, amit szeretsz, nem foglalkozva azzal, hogy keresel-e ezzel elég pénzt. csak csináld, élvezd és fejlődj benne! Éld meg Önmagadat és tehetségedet kedvenc tevékenységedben!

Figyelj az érzéseidre, mert vágyaid és álmaid küldenek sugallatokat Neked azzal kapcsolatban, hogy mi életed munkája. Az életed hivatása valószínűleg valami olyasmi, amit már korábban is szerettél csinálni, ami már ismerős Számodra, de az is lehet, hogy már régóta a hobbid, vagy mindig is álmodoztál róla, hogy ezt csinálnád, ha sok pénzed vagy szabadidőd lenne. Segít megtalálni életed munkáját, ha elképzeled, hogy milyen volna Számodra az ideális élet? Ha mélyebben beleéled Magad ebbe a képbe, jönni fognak azok a tiszta érzések, amelyek megmutatják, mivel kellene foglalkoznod. Becsüld meg fantáziáidat és vágyaidat, mert mélyről jövő üzenetek, amelyek megsúgják, merre érdemes tartanod.

Ahhoz, hogy eljuss addig a pontig, hogy tisztán lásd, mi lenne az életed valódi hivatása, szükséged lehet kezdetben olyan külső iránymutatásra, amely segít abban, hogy le tudj tenni bizonyos önsorsrontó, vagy korlátozó lelki blokkokat. Ilyen esetekben szeretettel fogadlak, akár egyéni foglalkozáson, akár csoportos családállításon.