Első hallásra kicsit furcsának tűnhet a fenti cím, de megnyugtatásul: nem egy science fiction kellős közepébe csöppenünk a következő sorok elolvasásával. Ám sokaknak az sem lesz éppen megnyugtató, ha felfedezik, kik is élnek bennük elrejtve…
Mindannyiunk lelke mélyén élnek olyan személyek, akikkel bizony volna miért szembenéznünk, akik bocsánatkérésünkre, vagy éppen a mi bocsánatunkra várnak, akikkel szemben haragot, fájdalmat, bánatot, keserűséget, s egyéb elfojtott, elfeledni próbált érzéseket őrizgetünk tudat alatt. De vajon tudunk-e arról, hogy tartozunk még múltunk fontos szereplőinek valamivel?
Nézzük meg, hogyan válik valaki lelkünkben ilyen „belső személlyé” – miközben a külvilágban, életünk „valódi” porondján megismerkedünk vele.
Vegyük a legkézenfekvőbb példát: egy férfi (legyen András) egy társaságban, utcán, szórakozóhelyen, fagyizóban megpillant egy nőt (legyen Ágnes), aki számára ilyen-olyan okok miatt igen vonzó és szimpatikus lesz rövid idő alatt. András lelkében kialakul egy emlékkép Ágnesről, mely akkor is ott marad egy ideig – mint lábnyom a hóban -, ha soha többé nem találkoznak. Ezt az emlékképet András kiválóan felhasználhatja álmodozásra, fantáziálásra, tervezgetésre, célok kitűzéséhez, de akár a festményeihez is. Egyébként a média korában ilyen személyes találkozásokra nincs is szükség, hiszen annyi, de annyi tökéletesnek látszó ideállal köthetünk képzeletben házasságot, folytathatunk szexuális kapcsolatot, ha éppen arra van szükségünk… (Angelina Jolie vagy David Beckham tudtukon kívül minden bizonnyal megszámlálhatatlanul sok férfi és nő „titkos szeretői”.) Ahhoz, hogy ilyen „tárgy reprezentációt” szerezzünk magunknak, csak önmagunkra és lelkünkre van szükség.
Ha a fent említett két személy az ismerkedési fázison nem lép túl, a lelkükben egymás által kialakított nyomok még könnyen eltűnnek. Azonban ha szexuális kapcsolatba kerülnek („foganatosítják” viszonyukat), már sokkal mélyebb lenyomat alakul ki lelkükben egymásról, mint egyszerű „lábnyom”. Ekkor már mély kötődés jön létre, s kialakul lelkükben a másikról alkotott „hologram”, vagyis a belső személy. Andrásnak lelki tájain Ágnes „érzelmi másolata” tovább él, s természetesen Ágnes lelkében is ott él az Andrásnak megfelelő belső személy.
A legtöbb esetben, amikor két ember kapcsolata megromlik, megszakad, összevesznek, s kapcsolatukat felfüggesztik – ez nemcsak párkapcsolat, hanem barátság, szülő-gyermek, vagy hivatalosabb kapcsolódás is lehet -, ösztönösen elnyomják magukban az emlékeket, a fájdalmukat újra és újra előhozó régi érzéseket. Azaz: messze elkerülik lelkükben azt a tájat, ahol a számukra valamikor fontos ember belső, lelki másolata él.
A megszakadó emberi kapcsolatok 97(!)%-ában legalább az egyik fél lelkében marad olyan negatív érzés, fájdalom, amit nem tudtak közösen megoldani, tisztázni az elválás pillanatában. S vajon melyikünk akar szembesülni azzal, hogy lelkében él(nek) olyan személy(ek), akik boldogtalanok, megbántottak, sértettek és nagyon nem érzik ott jól magukat?…
Ezek a belső személyek őrzik érzéseinket, emlékeinket, s amint vesszük a bátorságot és erőt, hogy felkeressük őket, s szembenézzünk rajtuk keresztül a minket tudat alatt nyomasztó múltbéli történetekkel, hatalmas felszabadulást és megkönnyebbülést élhetünk át. Energiánk megsokszorozódik, általános hangulatunk javul és életünk más területei is felvirágozhatnak.
Kívánom Mindannyiunknak, hogy minden egyes belső személyünkkel gyógyító, szeretetteljes kapcsolatra tehessünk szert! 🙂
„Csak néhány szerencsés embernek lehet az a munkája, amit szeret is csinálni” – hallottam gyermekkoromban sokszor. Őszintén szólva már akkor sem mertem ezt elhinni, mert ha arra gondoltam, hogy ez így működik, nagyon nem akartam felnőtté válni! Mélységesen elkeserített az a jövőkép, hogy tulajdonképpen nem lehetek boldog felnőtté válásom után, mert majd olyasmivel kell töltenem a napjaimat, amit egyáltalán nem szeretek. Ma már (25-28 évvel később) azt csinálom, amit imádok, ami a szívbéli hivatásom, az Életem! Olyan elfoglaltságok jelentik a munkámat, amelyeket szívvel-lélekkel, örömmel és teljes elkötelezettséggel tudok végezni. Természetesen nem volt mindig így, hiszen nekem is több, mint két évtizedig tartott, mire eljutottam eddig az állapotig.
